Connect with us

technokrata

Német intőt kapott a Nokia

Dotkom

Német intőt kapott a Nokia

Peer Steinbrück német pénzügyminiszter pénteken elítélően nyilatkozott a Nokia, a világ vezető mobilkészülék-gyártója döntéséről, hogy versenyképtelensége miatt bezárja bochumi gyárát és az ottani termelést Romániába telepíti át.

A 2300 ember munkahelyének felszámolását jelentő lépés a miniszter szerint tipikus példája a “gazdasági-társadalmi rendet aláásó karaván kapitalizmusnak”, amivel a cég sokat árt jó hírének. A cég nem volt hajlandó kommentálni a szociáldemokrata miniszter véleményét, aki a Nokia arra való hivatkozását sem tartotta elfogadhatónak, hogy Németországban tízszeresek a bérek a romániaihoz képest, mert szerinte a bérek a teljes költségeknek csupán 5 százalékát teszik ki. Egyes politikusok felvetették, hogy vissza kellene fizettetni a társasággal a 90-es évek második felében kapott állami támogatásokat – bár kormánytisztviselők szerint sokkal többet fektetett be, mint amennyit kapott. Ennek ellenére Észak-Rajna-Vesztfália tartományi kormánya szeretné a Nokiának adott 40,8 millió eurónyi támogatást visszakapni. A DGB szakszervezeti szövetség a cég termékeinek bojkottjára szólított fel.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek