Connect with us

technokrata

Romániába költözteti németországi mobilkészülékgyárát a Nokia

Dotkom

Romániába költözteti németországi mobilkészülékgyárát a Nokia

A finn Nokia beszünteti a mobilkészülék-gyártást a németországi Bochumban és a termelést más üzemeibe viszi át, legnagyobbrészt várhatóan Romániába, ahol alacsonyabbak a költségek.

A bochumi üzemet ez év közepéig bezárják és a nem termelő tevékenységeket is megszüntetik, mivel további beruházással sem tehető versenyképessé – indokolta a lépést a cég szóvivője a Reutersnak nyilatkozva. Ez 2300 alkalmazott elbocsátásával jár. A most épülő romániai üzemben még az első negyedévben megindul a termelés. A bejelentés nyomán tegnap délelőtt 2,4 százalékkal erősödtek a Nokia részvényei Helsinkiben. A cég még tavaly márciusban jelentette be, hogy 60 millió eurós beruházással készülékgyártó üzemet épít Romániában. Elemzők szerint a lépés nem jelenthet meglepetést, mert a versenyképesség problémája régóta napirenden van Bochumban. A rugalmas kapacitásbővítés általában problémát jelent Németországban. A Nokia tegnap egyúttal azt is bejelentette, hogy eladja a városban folyó autótartozék-gyártást is. A finn cég, amelynek Európában Finnországban, Magyarországon és Nagy-Britanniában van üzeme, decemberben úgy döntött, hogy munkaerőhiány miatt Finnországból Dél-Koreába költözteti a gyártás egy részét. Európán kívül még Mexikóban, Brazíliában, Kínában és Indiában is működtet termelőüzemet, és világszerte összesen 113 ezer főt foglalkoztat.Újabb beruházást nem jelent a Nokia komáromi gyára számára annak lehetősége, hogy a finn cég bezárja németországi, bochumi telephelyét. A komáromi gyárat 2004-ben, a logisztikai központot pedig tavaly bővítették, ami után az 55 000 főt foglalkoztató komáromi üzem területe ma már 60 ezer négyzetméter körüli, s információnk szerint a további bővítés földrajzi korlátok miatt sem lehetséges. Simai Anna, a Nokia délkelet-európai régiójának kommunikációs igazgatója szerint az nem kizárt, hogy a későbbiekben megváltozik a Komáromban gyártott készülékek összetétele, vagyis a komplikáltabb telefonok gyártása nagyobb hangsúlyt kaphat Magyarországon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek