Connect with us

Hirdetés

technokrata

Házkutatás csúfítja el a Samsung profitját

Dotkom

Házkutatás csúfítja el a Samsung profitját

A Samsung Electronics, a világ legnagyobb memóriachip-, illetve lcd-tévé-gyártója 6,6 százalékos nyereségcsökkenésről számolt be negyedik negyedéve után.

Ez a vártnál kisebb csökkenés, ami annak köszönhető, hogy az lcd-tévék forgalmának jelentős megugrása kompenzálta a memóriachipek keresletének hanyatlását. Az előbbieken elért üzemi profit a háromszorosára nőtt, míg az utóbbiakon elért 74 százalékkal zuhant.

A memóriachipek piacán tartós túlkínálat alakult ki, ám a Samsung arra számít, hogy 2008-ban javulhat a helyzet, mivel az ágazat pénzhiánnyal küszködő cégei nem tudták növelni gyártási kapacitásaikat 2007-ben, így a kínálat nem bővül, ugyanakkor a kereslet élénkülhet. A fellendülés azonban szakértők szerint döcögős lesz: az év elején még két számjegyűre gyorsuló árcsökkenés várható. Az lcd-képernyők piaca ugyanakkor folyamatosan nő, mivel a legnagyobb termelők a túlkínálat és az ezzel járó árzuhanás megállítása céljából 2007-ben visszafogták fejlesztési beruházásaikat. A Samsung tavaly átvette a második helyet a világ mobiltelefon-gyártásában az amerikai Motorolától, a negyedik negyedévben 46,3 millió készüléket adott el, ami 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Nem vet jó fényt ugyanakkor a cégre, hogy a Samsung Group főhadiszállásán tegnap házkutatást tartottak, a társaság vesztegetési botrányának bizonyítékai után kutatva. A gyanú szerint 200 milliárd vonos (215 millió dollár), vesztegetésekre szánt feketealapot működtetett a vállalatkonglomerátum.

A Samsung már csaknem 43 milliárd forintot ruházott be Magyarországon 1989 óta, a cég alkalmazottainak száma háromezerre növekedett. Legjelentősebb érdekeltségei a Samsung Electronics Magyar Zrt. jászfényszarui, a Samsung Electromechanics szigetszentmiklósi, valamint a Samsung Digital Interface gödi gyára. Az anyavállalat tervei szerint további több mint 16 milliárd forintot fektet be. Jászfényszarun televíziókat készít, a cég új, lcd-tévéket összeszerelő gyáregysége idén kezdte meg a termelést. Az ottani gyár magyarországi forgalma 95 milliárd forint volt 2006-ban, az export pedig meghaladta a 280 milliárd forintot.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés