Connect with us

technokrata

Debrecenbe kéne menni – mérnöknek

Dotkom

Debrecenbe kéne menni – mérnöknek

A tervek szerint halad a BT (korábban British Telecom) Pannónia projektje, amelynek keretében a cég új regionális üzleti kiszolgáló központot hoz létre Debrecenben.

A munka 2007 nyarán megkezdődött, a csapat folyamatosan bővül, decemberben már beköltöztek az új irodába – mondta el a Napi Gazdaságnak Ferenczi Tamás, a BT Magyarország regionális ügyfélkapcsolati és hálózatüzemeltetési igazgatója. Eddig 45 főt vettek fel, a tervek szerint 2009 végéig az ottani létszámot 200 főre növelik. A debreceni üzleti kiszolgáló központba termék- és szolgáltatásfejlesztéshez, valamint termék- és szolgáltatásmenedzsmenthez keresnek mérnököket, kereskedelmi, gazdasági, illetve marketingterületen végzett szakembereket. A helyi munkaerőpiacot értékelve az igazgató úgy fogalmazott, hogy nagyszámú tapasztalt szakembert kétségtelenül könnyebben találnának Budapesten, ám szerencsére Debrecen vonzó környezet az odatelepülők számára. Jelenleg a munkaerő-toborzás első fázisában vannak, elsősorban néhány éves gyakorlattal már rendelkező szakembereket vesznek fel. A munkaerőpiac a friss diplomások esetében kiváló a régióban, ez év közepétől tervezik nagyobb arányú felvételüket; nekik nemzetközi szintű továbbképzést nyújtanak. Ferenczi Tamás elmondta, hogy eddig még nem vettek igénybe állami támogatást, ám mivel a Pannónia projekt révén jelentős számú munkahelyet teremtenek magasan képzett hazai szakemberek számára, remélik, hogy más kiemelt beruházásokhoz hasonlóan ők is részesülnek kormányzati támogatásban.

A Genesis jövőre kezdi meg a napelemgyártást TatabányánA Genesis a közeljövőben féléves időközönként három helyszínen is épít napelemgyárat (Spanyolországban, Magyarországon és Szingapúrban), ezek sorában a spanyolországi után a második lesz a tatabányai, ahol várhatóan 2009 végére készülnek el a zöldmezős beruházással – mondta lapunknak Prazsák Gabriella, a Genesis Energy Nyrt. vezérigazgató-helyettese. Jelenleg épp a kétmilliárd forintos állami támogatási szerződés előkészítésén dolgoznak. Az üzemben – ahol vékonyfém-technológiával nagyméretű, 5,7 négyzetméteres napelemeket gyártanak majd – 2009 végétől kétszáz főt foglalkoztatnak. A vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a napelemgyár évi teljesítménye 98 MWp lesz, az energiatermelő berendezéseket pedig főleg erőművek részére szállítják.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek