Connect with us

technokrata

Telibe találta a részvényeket a laptop-akkumulátor

Dotkom

Telibe találta a részvényeket a laptop-akkumulátor

Négyhavi mélypontra került a legnagyobb dél-koreai vegyipari cég, az LG Chem Ltd papírjainak árfolyama azt követően, hogy felrobbant egy a cég által gyártott laptop-akkumulátor.

Az LG Chem azonban még a 4,7 százalékos eséssel is jobban tartotta magát, mint az ugyancsak az LG-csoporthoz tartozó, magát a laptopot gyártó LG Electronics, amely 5,7 százalékos árfolyamgyengülést volt kénytelen elkönyvelni. Az alvó üzemmódban felrobbanó laptop egy újságíróé volt – közölte a BBC -, talán ezért is kapott az ügy Dél-Koreában nagy médiavisszhangot, hiszen amúgy az ország negyedik legnagyobb ipari csoportjának számító LG-nek nem a legfontosabb tevékenysége az ilyen eszközök gyártása.

Az LG Electronics tavaly mintegy 670 ezer laptopot adott el, ez kiszállításai 0,6 százalékát tette ki, harmadik negyedévi üzemi eredményének 8 százalékát adta az asztali számítógépek és a laptopok gyártása. A Bloomberg által megkérdezett elemzők éppen ezért eltúlzottnak tartják a piaci reakciókat – igaz, emlékeztetnek arra is, hogy 2006-ban a Sonynak okozott óriási profitcsökkenést, amikor kiderült, hogy lángra lobbanhatnak a lítium-ion akkumulátorai, tavaly pedig a Matsushita és a Sanyo küzdött hasonló problémákkal. Az LG akkor szenvedheti meg igazán az ügyet – teszik hozzá a szakértők -, ha egy vagy több újabb eset miatt ő is rákényszerül a visszahívásokra; az LG Chem a lítium-ion akkumulátorok ötödik legnagyobb gyártója a világon, beszállítója egyebek közt a Dellnek és a Hewlett-Packardnak, de használják az LG-akkukat a mobilgyártók is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek