Connect with us

technokrata

Minden zsebben lesz egy mobiltévé

Dotkom

Minden zsebben lesz egy mobiltévé

A magyarországi mobiltelevíziózás kísérletében résztvevő cégek (Antenna Hungária, T-Mobile, Vodafone, és a Nokia Siemens Networks) arra számítanak, hogy még az évben megkezdődik a kereskedelmi szolgáltatás.

Ennek pontos időpontra attól is függ majd, hogy az NHH mikor írja ki a pályázatot. Jean-Francols Fenech, az AH vezérigazgatója szeretné, ha ez mielőtt megtörténne. Winkler János, a Magyar Telekom mobil üzletágért is felelős vezérigazgató-helyettese gyors felfutásra számít a szolgáltatás elterjedésében, 3-5 éven belül mindenki zsebében ott lesz a mobil tévé. Ez persze több dologtól függ, részben attól, hogy milyen üzleti modell valósul meg Magyarországon. De Winkler, az olaszországi havi 19 eurós díjat sokallja, szerinte ettől alacsonyabb díjjal lehet indulni, és elképzelhető alkalmi díj is. A készülék jelenleg 400 euró körüli áron vásárolhatók meg, a résztvevők arra számítanak, hogy ez is mérséklődni fog, Winkler például 300-400 közötti árra számít. Podhorányi László, a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese abban reménykedik, hogy nagy lesz az érdeklődés a szolgáltatás iránt, ami idővel mérsékelheti a készülék árát. Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks ügyvezetője arra számít, hogy 2011-ben a világban már félmilliárd mobil tévé felhasználó lesz. A kísérleti stádiumban 11 csatorna látható, ebből három ingyenesen érhető el.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek