Connect with us

technokrata

Nem elég csábítóak az új Motorola-mobilok – zuhant az árfolyam

Dotkom

Nem elég csábítóak az új Motorola-mobilok – zuhant az árfolyam

Komoly eséssel reagált a Motorola-részvények árfolyama arra az elemzői véleményre, amely szerint a mobiltelefon-gyártó ünnepi eladásai megsínylik, hogy a cégnek nincsenek igazán vonzó készülékei.

A Citigroup elemzője csalódást keltőnek tartotta a Razr 2 modellek iránti keresletet, és szerinte a cég idén hivatalba lépett új vezérének, Greg Brownnak fel kellene frissítenie a társaság kínálatát vonzóbb, zene- és videolejátszásra is alkalmas készülékekkel. A Razr 2 és a Z8 mobilok nem tudnak versenyezni a Samsung termékeivel, így a Motorola kimaradhat a kínai újév előtti februári bevásárlási szezonból – véli a szakember, aki egyúttal 22,50 dollárról 18,50-re csökkentette a részvények célárát, továbbra is tartásra javasolva a papírokat. Az elemző mindemellett rázós első félévre számít, miután a Motorola egyre erősebb versennyel kénytelen szembenézni.

A Motorola-papírok 2007 január 5-e óta nem látott, 7 százalékos zuhanást felmutatva 14,91 dollárig hanyatlottak pénteken a New York-i börzén. Tavaly 22 százalék volt az összesített mínusz.

Motorola globális piacrészesedése az elmúlt év harmadik negyedében 13,1 százalékra esett az egy évvel korábbi 20,7 százalékról a Gartner piackutató adatai szerint. A Nokia tortaszelete eközben 3 százalékponttal 38,1 százalékra nőtt, a Samsungé pedig 14,5-re gyarapodott.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek