Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eredményes évet zárt a Videoton

Dotkom

Eredményes évet zárt a Videoton

A Videoton-vállalatcsoport 15 százalékkal nagyobb árbevételt ért el az elmúlt évben, mint 2006-ban – mondta Sinkó Ottó, a cégcsoport vezérigazgatója az MTI-Ecónak.

Az összeget ugyan nem számszerűsítette, azonban egy éve Széles Gábor elnök-vezérigazgató nyolcmilliárd forint nyereségről számolt be. A tizenhét nagyobb és pár kisebb vállalatot egyesítő, nyolcvanezer munkavállalót foglalkoztató csoport árbevételnek 80 százalékát a kivitel, tevékenységük szerint pedig 70-80 százalékát az alkatrészgyártás és szerelés, illetve a gyártáshoz kapcsolódó szolgáltatások tették ki. Jelenleg a vállalkozáson belül az autóelektronikának a legnagyobb a súlya, de a háztartási elektronikai termékek és alkatrészek előállítása is jelentősen bővült. Mivel egy éve az üzleti partnerek nem Videoton márkájú, hanem multinacionális, főleg háztartási elektronikai termékek fejlesztésének az igényét jelezték, a cégcsoport ezt tekinti az idei év legnagyobb kihívásának. Az alapképességekkel és a szükséges szervezeti háttérrel rendelkezik ugyan a vállalat, ez a tevékenység azonban eddig hiányzott a palettájukról – mondta Sinkó.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés