Connect with us

technokrata

Az iWiW-en vannak a legtöbben

Dotkom

Az iWiW-en vannak a legtöbben

Az internetezők 90 százaléka rendszeresen látogat közösségi oldalakat, többségük bízva a felületben, személyes adatait is közzéteszi itt, egyharmaduk még a telefonszámát is megadja – derül ki az NRC Piackutató felméréséből.

Az NRC Piackutató 1000 fő megkérdezésével végzett online kutatása szerint a legalább hetente internetező felnőttek 92 százaléka regisztrált tagja legalább egy internetes közösségi oldalnak. Többségük aktív felhasználó, így elmondható, hogy tíz internetezőből kilenc rendszeresen látogat közösségi felületeket. A legnépszerűbb magyar közösségi oldal az iWiW, amelyen a netezők 86 százaléka regisztrált. A tizenévesek körében leginkább látogatott MyVipnek a felnőtt internetezők 59, a HotDognak pedig 23 százaléka tagja – tájékoztatott az MTI.

A tagság természetesen nem feltétlenül jelent aktív használatot: bár az iWiW esetében a tagok 98 százaléka egyben látogató is, a MyVipnél már csak 70 százalék, a HotDognál pedig csupán 52 százalék az aktív tagok aránya. A többi magyar közösségi oldal esetében a kutatás szerint a regisztráltak többsége nem használja az oldalt.

Az NRC kutatása szerint a közösségi oldalak esetén nem figyelhető meg az a bizalmatlanság, ami a magyar internetezők körében bizonyos online szolgáltatásokkal – például az internetes vásárlással – kapcsolatban tapasztalható. A közösségi oldalakat használók mindössze egyharmada tart attól, hogy publikussá tett személyes adataival mások visszaélhetnek. A regisztráltak 92-93 százaléka feltünteti adatlapján életkorát és a települést, ahol él. Korábbi és jelenlegi iskoláit 84 százalék közli, munkahelyét pedig az aktív keresők 73 százaléka nevezi meg. A többség elérhetőségét is nyilvánosságra hozza: a regisztráltak több mint háromnegyede osztja meg az internetes társadalommal e-mail címét, egyharmaduk pedig a telefonszámát is közzéteszi.

A kutatás szerint a felhasználók 87 százaléka töltött fel képet adatlapjára. A fotós bemutatkozás célja többnyire a könnyebb azonosíthatóság, 27 százalék ugyanakkor más információt is kommunikál: bemutatja családját, ír a hobbijáról vagy a legutóbbi nyaralásáról. Galériáját 8 százalék frissíti rendszeresen, a képpel rendelkezők egynegyede viszont soha nem aktualizálja fotóit. A közösségi oldalakat látogatók 60 százaléka szinte minden internetezése alkalmával felkeresi az általa használt közösségi felületet. A látogatók 87 százaléka elsősorban régi ismerősök felkutatására, míg 75 százaléka kapcsolattartásra használja a szolgáltatást.

Információt közzétenni, hirdetést feladni 15 százalék szokott, 13 százalék pedig már új ismeretséget is kötött ilyen jellegű oldalakon. Kifejezetten társkeresésre csak egy szűk kisebbség, a látogatók 6 százaléka használja a közösségi oldalakat. Az ismerkedők közeledésére azonban kevesen nyitottak: a tagok 84 százaléka jellemzően csak a tényleges ismerősök bejelöléseit igazolja vissza. Szervezetek, klubok felé ugyanakkor nyitottak a felhasználók: csupán 19 százalék ragaszkodik ahhoz, hogy ismerősei közé csak magánszemélyeket vesz fel.

A felhasználók 12 százaléka üzleti vagy magánjellegű találkozók előtti tájékozódásra is használja a közösségi oldalakat. A kutatás szerint a regisztráltak többsége nem lát ebben kivetnivalót: 62 százalékuk elfogadhatónak tartja, ha üzleti tárgyalás előtt a felek információt gyűjtenek egymásról egy közösségi oldal segítségével, 59 százalékuk pedig nem érzi problémásnak, ha állásinterjú előtt a munkaadó ezeken az oldalakon is utánanéz a jelentkezőknek. A hirdetéseknek ugyanakkor már kevesebben örülnek, ám még így is 36 százalék azok aránya, akik szerint elfogadható, ha a közösségi oldalra lépők célzott reklámokkal találják szembe magukat – derül ki az MRC felméréséből.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek