Connect with us

technokrata

Hisz a digitális tv-ben a UPC

Dotkom

Hisz a digitális tv-ben a UPC

Az idén előbb a fővárosban és négy vidéki nagyvárosban indítja el digitális kábeltévé-szolgáltatását a UPC Magyarország.

Mint azt Szűcs László, a társaság sajtókapcsolati igazgatója az MTI-nek elmondta, jelenlegi terveik szerint a digitális alapcsomagban az induláskor három nagy felbontású (HD) adás, egy mozi- és két természetfilm-csatorna lesz elérhető. A cég az év második felére már több mint 10 ezer digitális előfizetővel számol. A UPC 2008-as díjairól szólva a cég képviselője 4-5 százalékos átlagos díjemelésről számolt be, ám hozzátette: a 2007-ben bevezetett, több mint egytucatnyi magyar adást tartalmazó Hazai díjcsomag ára nem változik. Ugyancsak a tavalyi díjszabás mellett lehet majd elérni a műholdas tévészolgáltatásokat, valamint a kábeles telefon és az internet díja is változatlan marad. A szeptember végéig 278 millió dolláros bevétel mellett 47,4 milliós működési bevételt produkáló UPC Magyarországnak 1,3 millió előfizetője van. Ezek közül 707 ezer a kábeltévé-, 258 ezer pedig az internet-előfizetők száma (utóbbiak száma egy év alatt 40 százalékkal nőtt).



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek