Connect with us

technokrata

Drágulhatnak az LCD tévék

Dotkom

Drágulhatnak az LCD tévék

Jogi viták tépázhatják meg az LCD-tv gyártók profitját, amelyről amúgy is úgy hírlik, hogy a magas forgalom ellenére sem elégséges.

A japán Sharp pert akasztott a Samsung Electronics nyakába azt követően, hogy a koreai cég által forgalomba hozott LCD modulok és folyadékkristályos tévék állítólag megsértették a Sharp szabadalmi jogait. Az ázsiai technológiai cégek képviselői mostanában gyakran találkoznak a tárgyalótermekben, hogy szellemi tulajdon védelme örvén a bíróságok segítségével erősítsék pozícióikat az erősödő piaci versenyben.

A világ harmadik legnagyobb LCD-tv gyártója, a Sharp a szöuli bírósághoz fordult, hogy kártérítést követeljen, amiért a piacvezető Samsung jogtalanul alkalmazta készülékeiben a Sharp által szabadalommal levédett technológiai megoldásokat. Amennyiben a keresetet elfogadják, a Samsungnak a bírság megfizetése mellett fel kell hagynia a technológia alkalmazásával és az adott készülékek forgalmazásával is.

A képlet azonban közel sem ennyire egyszerű, hiszen a divatossá vált szabadalmi kereseteket az állítólagos jogsértők általában egy ellenperrel akarják kivédeni, és nem más a helyzet a Samsung esetében sem, hiszen a cég nyilatkozata szerint “aktív” válaszra készül a keresettel szemben. Az LCD-tévék iránti kereslet július és szeptember között 17,5 milliárd dollárra nőtt, 48 százalékkal magasabb forgalmat bonyolítva, mint egy évvel korábban. A gyártók azonban a forgalom jelentős növekedése ellenére is a nyereség csökkenéséről számoltak be, hiszen az éles piaci verseny következtében lenyomott árak a profitrátát is kedvezőtlenül befolyásolják.

Tovább
Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek