Connect with us

Hirdetés

technokrata

Mobiltárcát fejleszt a magyar Motorola

Dotkom

Mobiltárcát fejleszt a magyar Motorola

A Motorola Magyarország vezette StoLPaN nemzetközi konzorcium – amelynek jelenleg 22, jórészt magyar résztvevője van – egy olyan szabványosításon és üzleti modell kidolgozásán munkálkodik, amelynek eredményeként a mobiltelefon egyfajta tárcaként működhet, amelyben a különböző bankkártyák mellett igazolványok, bérletek és jegyek, illetve egyéb információk is tárolhatók.

A szakemberek tehát egy olyan egységes platformot akarnak létrehozni, amelyen a különböző szolgáltatók eltérő funkcionalitású és igényű termékei egymás mellett, esetleg egymással együttműködve zavartalanul működnek, függetlenül a mobiltelefon-készülék típusától vagy a szolgáltatás jellemzőitől – mondta Vilmos András, a StoLPaN konzorcium vezetője egy keddi sajtótájékoztatón. Ez szükséges ahhoz, hogy igazi tömegtermék legyen az új technológia. Suga János, a Motorola Magyarország ügyvezetője szerint az egységes szabvány olyan változást hozhat a mobiltelefóniában, mint amit az sms elindított. A StoLPaN egy hároméves projekt, amelynek költségvetése 10 millió euró, s amelyet az Európai Unió is támogat. A projekt alapja a Sony és a Philips által kifejlesztett NFC, vagyis az érintésmentes kommunikációs technológia. A szolgáltatáshoz szükséges egy NFC-képes készülék, amelyből egy kutatás szerint 2010-re már az összes mobiltelefon harmada, 450 millió lehet a világon, s amelynek telepített szoftverében több “rekeszt” hozhat létre a felhasználó, annak megfelelően, hogy milyen célokra akarja felhasználni – magyarázta Suga. A készülék segítségével például tömegközlekedési járműre szóló jegy is vásárolható, ezt követően már csak a járművön elhelyezett leolvasóhoz kell érinteni a mobiltelefont, és máris felszállhat a villamosra az utas, s a “jegy” ellenőrzésére is alkalmas a készülék. A többi szolgáltatás is hasonlóan érhető el. Ha pedig elveszne a rengeteg információt tartalmazó mobiltelefon, akkor is elegendő a központi menedzsmentet fölhívni, amely valamennyi adat felhasználását letiltja. A világ számos pontján folynak kísérletek az NFC-vel, a napokban a Visa jelentette be az O2 mobilszolgáltatóval közös pilot projektjét (Napi, 2007. december 11.), ám az egységes felhasználói platform még hiányzik.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés