Connect with us

Hirdetés

technokrata

Átalakulás előtt a magyar Siemens is

Dotkom

Átalakulás előtt a magyar Siemens is

A 2007.

szeptember 30-án véget ért üzleti évben a Siemens Nemzeti Vállalat (a Siemens Zrt. és a Siemens Investor Kft.) forgalma 57,8 milliárd forintról 73,7 milliárd forintra emelkedett, ez 28 százalékos növekedés. A társaság adózás utáni eredménye 1,9 milliárd forint volt.

Szentkuti László, a Siemens Zrt. vezérigazgatója szerint a további üzleti sikerek elérésének egyik meghatározó előfeltétele a múlt lezárása. Ezt segítette az APEH 2006. június-2007. február között lefolytatott vizsgálata, amely a 2002-2005 közötti négy üzleti évet tekintette át. A vitatott szerződésekre vonatkozóan késedelmi kamattal és adóbírsággal együtt 507,5 millió forint adóhiányt állapítottak meg, amit a Siemens 2007 áprilisában teljes egészében befizetett. A nemzetközi szervezetnél folytatódnak a belső vizsgálatok, erre a Siemens AG egy független amerikai ügyvédi irodát kért fel, amely már felvette a kapcsolatot a Siemens Zrt. vezetésével is. A feladat a múlt hibáinak feltárásával és a szabályzó rendszer változtatásával a legmagasabb etikai szintű üzleti folyamatok biztosítása a Siemens szervezetében világszerte. A magyar Siemens-csoport felépítését is érinti a német anyavállalat elnök-vezérigazgatója, Peter Löscher által a közelmúltban bejelentett szervezeti átalakulás. Ennek lényege, hogy 2008. január 1-jétől a Siemens AG tevékenységeit három szektorba – ipar, energia és egészségügy – szervezik át. A magyarországi szervezeti felépítés várhatóan követi az anyavállalat struktúráját.

Tovább
Hirdetés

Kapcsolódó cikkek


Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés