Connect with us

technokrata

Tömeges elbocsátások a mobilcégnél

Dotkom

Tömeges elbocsátások a mobilcégnél

Újabb gyalog- és vezéráldozatok révén próbál javítani a helyzetén az Alcatel-Lucent.

A világ legnagyobb távközlési eszköz gyártója, az Alcatel-Lucent megválik újabb 4000 munkásától és útilaput köt a pénzügyi vezérének lábára is, mondván a cég immár harmadik negyedéve csak veszteségekről tud számot adni.

A vállalat jelenlegi eredménye azért is lehet zavarba ejtő a leköszönő pénzügyi igazgató számára, mert a cég február óta már 12 500 embert elbocsátott és jelentős átalakításokat eszközölt a kiadásai terén, hogy javítson korábbi eredményein. Az újabb munkaerő-felszámolások révén 2009 végéig további 400 millió euró megtakarítását irányozták elő az igazgató tanácsban, amire szükség is lehet, ha a vállalat a jövőben is a jelenlegi 258 millió eurós negyedéves veszteségéhez hasonlóan produkál majd.

A harmadik negyedév részvényenként 11 centes veszteségével szemben az előző év azonos időszakában még 532 millió euró, azaz részvényenként 23 cent nyereségről adott számot a cég. Az eredményeket azzal indokolják, hogy az Egyesült Államokban lankad az érdeklődés a mobiltelefon-megrendelések terén, az ingatlanpiaci pangás pedig erősen visszaveti a rögzített, földi vonalú megrendeléseket.

Az Alcatel-Lucent bevételei is csökkentek az előző évhez képest. A jelenlegi 4,35 milliárd eurós bevétel mintegy 11 százalékkal lett kevesebb az előző év harmadik harmadában mértnél. A bejelentett adatok némiképp különböztek az elemzők által vártnál. A megkérdezettek 4,4 milliárd eurós forgalom mellett 223 millió eurós veszteséget jósoltak a cégnek, melynek részvényei 38 százalékot vesztettek értékükből 2007 eleje óta, a CAC 40-es index legnagyobb esését produkálva ezáltal.

A befektetőket jól reagáltak a bejelentésre, amely némi reményt is megcsillantott azzal, hogy kiemelte: az előző negyedévhez képest a vállalat bevételei 2 százalékkal nőttek. A részvények árfolyama 1 százalékot emelkedett a párizsi börzén a délelőtt folyamán.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek