Connect with us

technokrata

Google-robbanás – már 700 dollár felett jár a részvény

Dotkom

Google-robbanás – már 700 dollár felett jár a részvény

Rakétaként száguld a Google-részvények árfolyama.

Kevesebb mint egy hónappal azután, hogy a Google részvényei átlépték a 600 dolláros – a piaci elemzők által korábban áttörhetetlennek gondolt – árfolyamküszöböt, megvolt a 700-as szint is. Nemrégiben a szakértők még arra számítottak, hogy az iPhone vetélytársának szánt Google-mobiltelefon februárra várt bemutatása kell majd a 700-as kurzushoz.

Nem kellett addig várni, elegendőnek bizonyult, hogy kedden szárnyra kelt a hír, miszerint a cég komoly tárgyalásokat folytat a Verizon Communications amerikai mobilszolgáltatóval: a Google részvényeit a szerdai kereskedés első órájában már 700 dollár felett jegyezzék a New York-i tőzsdén.

Az internetes keresőmotort üzemeltető és internetes reklámokra specializálódott cég papírjainak árfolyama 10 nappal azelőtt érte el a 600 dolláros részvényenkénti határt, hogy a vállalat vezetősége közölte: a harmadik negyedévi nyereség éves szinten 46 százalékkal bővült.

A Google részvényei a jelenlegi 700 dolláros árfolyamon is olcsónak számítanak a Wall Street számításai szerint, hiszen az elemzők 630-850 dollár között – 730 dolláros középértéken – lokalizálják a papírok célárfolyamát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek