Connect with us

Hirdetés

technokrata

Jönnek a pelenkás netezők?

Dotkom

Jönnek a pelenkás netezők?

Már a hat évnél fiatalabbak is interneteznek, és elsősorban játékra használják a világhálót – derült ki a gyerekek internetezési szokásait vizsgáló friss jelentésből.

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu gyermek- és családi portállal együttműködve felmérte a 15 évesnél fiatalabbak internetezési szokásait. Hasonló vizsgálat korábban nem készült Magyarországon – olvasható a jelentést ismertető közleményben. Az összesen 2500 internetező gyermek – szülői felügyelet melletti – megkérdezésével lezajlott kutatás eredményei szerint míg a 11-14 éves internetezők több mint fele évek óta használja a világhálót, a 7-10 évesek kétharmada az utóbbi egy évben kezdett internetezni, az ennél is fiatalabbak 55 százaléka pedig az elmúlt pár hónapban lett internethasználó. Ez jelzi, hogy az internet használatát igencsak korán, jellemzően már tíz éves kor alatt elkezdik a gyerekek.

A vizsgálat célja, hogy megismerjük a gyerekek internetezési szokásait. Az idén először elvégzett kutatás megmutatta, hogy sok igen fiatal, hat év alatti gyermek is aktívan használja a világhálót. Ez nem csupán a reklámpiac számára vet fel új kérdéseket és lehetőségeket, de az internetes biztonságtechnikai szoftvereket – így például a szülőfelügyeleti eszközöket – is a figyelem középpontjába helyezheti – figyelmeztetett a szülők, a társadalom és a reklámpiaci szereplők felelősségére Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója.

A felmérés arra a – meglepőnek aligha mondható – megállapításra jutott, hogy a gyerekek leginkább játszani szoktak a világhálón. A hatéves, illetve ennél fiatalabb internetező gyerekek 80 százaléka játszik, 71 százaléka gyerekeknek szóló oldalakat látogat, 56 százaléka meséket hallgat és néz az interneten. A 7-10 évesek többsége (96 százaléka) szintén elsősorban játszik a neten, de 49 százalékuk e-mailezik is. A 11-14 évesek között pedig már 81 százalék az e-mailezők aránya, de a többség (92 százalék) még játszik az interneten.

A gyerekek többsége nem szörfölhet szabadon a világhálón, mivel szülei ellenőrzik és korlátozzák internethasználatát. Míg azonban 6 éves korig ötből négy gyermek csak szülői felügyelet mellett internetezhet, addig a 11-14 évesek körében már csupán 44 százalék a korlátozás mellett internetezők aránya, és 79 százalékuk általában egyedül ül a gép elé. Emellett a 7-10 évesek 19, a 11-14 évesek 51 százaléka gondolja úgy, hogy szüleinél jobban ért a számítógéphez.

Az NRC felméréséből az is kiderül, hogy minden második internetező gyermek kattintott már internetes hirdetésre, az iskoláskorú gyermekek több mint fele pedig idegen nyelvű weboldalakat is látogat. Emellett a 7-10 évesek 32 százaléka, a 11-14 éveseknek pedig 63 százaléka iskolai feladatok megoldásához is használja a világhálót. Chatelni szintén a nagyobbak szoktak: a 11-14 éveseknek már 66 százaléka “beszélget” az interneten.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés