Connect with us

Hirdetés

technokrata

Microsoft-Symantec: összeborult a két „ősellenség”

Dotkom

Microsoft-Symantec: összeborult a két „ősellenség”

A felhasználók érdekei magasabbrendűek, mint a céges csatározások?

Az RSA Conference Europe 2007 keretei között jelentette be a sárga-fekete vállalat és a redmondi szoftveróriás, hogy mindketten csatlakoznak a Software Assurance Forum For Excellense in Code (SafeCode) kezdeményezéshez. A nonprofit szervezet legfőbb célja, hogy az információtechnológiába vetett bizalmat erősítse a felhasználók körében; többek között olyan tagokkal rendelkezik, mint az EMC, az SAP és a Juniper Networks. Ez utóbbiak között azonban nem feszül akkora ellentét, mint a Symantec és a Microsoft között.

Mint ismeretes, a két cég azóta van „rosszban” egymással, amióta a Microsoft felvásárolta a romániai GeCAD céget, illetve az ő termékükre alapozottan saját antivírus termék(ek) fejlesztésébe és terjesztésébe kezdett. Redmond ugyanis ezzel párhuzamosan igyekezett késleltetni a nagy antivírus cégek termékeinek Windows Vistára való portolását: az ehhez szükséges API részletes ismertetését hónapokon keresztül húzta-halasztotta Gates cége. Többek között a Symantec is ezért csúszott az új operációs rendszerre készített védelmi program(csomag)jainak kiadásával.

Ilias Chantzos, a Symantec EMEA régiójában tevékenykedő, kormányzati kapcsolatokért felelős menedzsere a közös fellépés kapcsán azt mondta, hogy a két szervezet képes együttműködni a SafeCode szervezetben, annak érdekében, hogy az a felhasználók javát szolgálja. „Ezt a kapcsolatot inkább kiegészítőnek, mintsem versengőnek látom.” – mondta Chantzos egy interjú során.

SafeCode
A szervezetet egy cyberbiztonsági szakértő, Paul Kurtz vezeti, aki egyike volt az USA Cyber Security Industry Alliance alapító tagjainak, illetve korábban a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsában és Belügyi Biztonsági Tanácsában is betöltött pozíciókat – mind Clinton, mind Bush elnöksége idején. Kurtz szerint a SafeCode az első olyan, a teljes világra kiterjedő és a biztonsági iparágban érdekelt cégek által vezetett szervezet, amely a hardverek, szoftverek és szolgáltatások megbízhatóbbá és biztonságosabbá tételére „esküdött fel”.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés