Connect with us

technokrata

Az LCD-piaci árverseny a minőség rovására megy

Dotkom

Az LCD-piaci árverseny a minőség rovására megy

A közel ötvenezer termék gyártásával foglalkozó 3M harmadik negyedévi profitja 7,4 százalékkal magasabb lett az előző év azonos időszakában mértnél.

A cég részvényei a várakozásoknál alacsonyabb forgalmi mutatók miatt 15 havi minimumra, 8,6 százalékot zuhantak. A vállalat nyeresége 960 millió dollár, azaz részvényenként 1,32 dollár lett a harmadik negyedben, míg tavaly 894 millió dolláros, részvényenként 1,18 dolláros profitot realizáltak az azonos időszakban. A 3M növelte a 2007-re vonatkozó profit előrejelzését a részvényenkénti 5,54-5,62 dolláros sávba a korábbi 5,40-5,60 dolláros sávból.

A bevételek 5,4 százalékos emelkedést követően 6,18 milliárd dollárt tettek ki, kevesebbet, mint az elemzők által elvárt 6,29 milliárd dollár. A vállalatnak csökkentenie kellett az LCD-képernyőkhöz és laptop-kijelzőkhöz használt optikai védőréteg árát – mely a bevételek 4 százalékát teszi ki – a rendkívül erőteljes piaci verseny miatt, amely a szakértők szerint a teljes LCD-piacon érezhető. A 3M optikai védőrétegek iránti keresletet az is negatívan befolyásolta, hogy a fogyasztók egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak arra, hogy az alacsonyabb árért cserébe alacsonyabb minőségű árut vásároljanak az LCD-piacon.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek