Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kicsúszott a parkett az Ericsson alól

Dotkom

Kicsúszott a parkett az Ericsson alól

Szabadesésbe kezdett a mobiltelefon-hálózatok vezető szállítójának számító Ericsson AB részvényárfolyama arra a hírre, hogy a társaság nettó nyeresége a harmadik negyedévben alig 4 milliárd korona (437 millió euró) lett, ami 36 százalékos zuhanás az egy évvel korábbi értékhez képest.

Az árbevétel 6 százalékkal, 43,5 milliárd koronára nőtt, ezt az új kínai és indiai megrendeléseknek köszönheti a svéd cég, ám ezek nyereségtartalma elmarad a fejlett országokban telepített technológiákon elérhető profitrátától. Az elemzők 6,14 milliárdos profitra számítottak, különösen azután, hogy Carl-Henric Svanberg, az Ericsson vezérigazgatója szeptemberben befektetőknek még azt mondta: az ágazat erős növekedést produkál a folyó negyedévben. Ezzel szemben most már azt jósolják, hogy az észak-amerikai és európai mobiltelefon-társaságok megrendeléseinek gyengélkedése – ez a bűnös a halvány profitban – kitart a következő évben is. A befektetők a szeptemberi jóslathoz hasonlóan ennek az előrejelzésnek is hittek: az Ericsson részvényárfolyama tegnap egy óra alatt 26 százalékkal hanyatlott a stockholmi tőzsdén, de eközben 29 százalékos veszteséget is mutatott a grafikon. Az árfolyam idei mélypontjára, 18, 70 koronára süllyedt, elveszítve mindazt a szerény nyereséget, amit augusztus közepe óta összegyűjtött (az év elején még 27,70 koronán állt az Ericsson-papír kurzusa). Az Ericsson legfeljebb annak örülhet, hogy konkurensei is hasonló cipőben járnak. Az Alcatel-Lucent SA nemrégiben csökkentette 2007-es árbevétel-előrejelzését, és a Nokiával szoros együttműködésben dolgozó Siemens is panaszkodik a gyenge keresletre.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés