Connect with us

Hirdetés

technokrata

Az egyszeri tételek húzták le a Philips eredményét

Dotkom

Az egyszeri tételek húzták le a Philips eredményét

A harmadik negyedévben 331 millió euróra zuhant a Philips Electronics NV nettó nyeresége a tavalyi 4,24 milliárdról, ez azonban nagyrészt arra vezethető vissza, hogy a világítótest- és villanyborotva-gyártás terén világelső holland vállalat egy évvel ezelőtt adta el 6,4 milliárd euróért félvezetőgyártó üzletágának 80 százalékos tulajdonrészét.

Az árbevétel 3,3 százalékkal, 6,52 milliárd euróra emelkedett, meghaladva a várakozásokat. Az orvosi berendezéseket gyártó üzletág – amely a világítástechnikai divízióval együtt hagyományosan a cég legnyereségesebb ágazata – ezúttal csalódást okozott: üzemi profitja a tavalyi 192 millió euróról 182 millióra csökkent, ami messze elmarad a Reuters által megkérdezett elemzők 228 milliós várakozásától. A visszaesés oka főként az, hogy az USA kórházai kevesebbet költenek orvosi képalkotó berendezésekre. Emiatt az ágazat árbevétele a tervezett 6 helyett várhatóan csak mintegy 4 százalékkal nő idén.

A háztartási eszközöket, kávéfőzőket, villanyborotvákat, dvd-lejátszókat, villanyégőket stb. gyártó divízió 40 százalékkal növelte üzemi nyereségét. Ez részben az energiatakarékos izzók iránti kereslet erősödésének, részben a gyártási költségek csökkentésének köszönhető. A Philips nemrég döntött arról, hogy székesfehérvári gyárába telepíti a Green Flagship nevű 32 colos, folyadékkristályos lapos tévékészülékek, valamint a két képernyős, gépkocsiban használható dvd-lejátszók gyártását.

Maradt a büntetővám a kínai izzókra Az Európai Unió még egy évig fenntartja a Kínában készülő energiatakarékos villanykörték importját sújtó 66,1 százalékos vámot, hogy időt adjon a helyi gyártóknak a megerősödő versenyre való felkészülésre. A vám érvényes a vietnami, a Fülöp-szigeteki és a pakisztáni behozatalra is, mert korábban a kínai termékek ezeken az országokon átutazva próbálták megkerülni a korlátozást. Az európai gyártók közül a Siemenshez tartozó piacvezető német Osram az importvám mellett van, annak ellenére, hogy árujának egy részét Kínából hozza be. A holland Philips, amely termelésének nagyobb részét helyezte át Kínába, illetve a GE és a Sylvania a vám felfüggesztését támogatja.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés