Connect with us

Hirdetés

technokrata

A legérdekesebb adatvesztések

Dotkom

A legérdekesebb adatvesztések

Közel két évtized izgalmas és furcsa adatvesztési eseteinek legjava.

A KÜRT Zrt. adatmentői az elmúlt 18 évben számtalan izgalmas és furcsa adatvesztési eset következményeit számolták fel. A merevlemezek, szalagok, flash memóriák hajlamosak szeszélyesen viselkedni ugyan, mégis gyakorta a felhasználó jelenti a legnagyobb veszélyt saját adataira. Nézzük, kik voltak az utóbbi évek „legprofibb” adatvesztői, és melyek azok az aranyszabályok, amelyeknek betartásával elkerülhetők az adatvesztések.

Nr. 5. A pórul járt csalók és a fizika törvényei
A KÜRT praxisában ritkán fordul elő rendőri intézkedés miatt bekövetkezett adatvesztés, de azért akad üdítő kivétel. Két éve a rendőrség egy panelház 6. emeletén tartott házkutatást. Az ügyben egy olyan cég után nyomoztak, amelyik elektronikus csalások elkövetésével volt gyanúsítható. A nyomozók a lakás átvizsgálása után a ház mellett merevlemezekre bukkantak. Ezeket a 18 méteres szabadesés élménye kissé megviselte, komoly fizikai sérüléseket szenvedtek. Mivel a rend őrei nagyon szerettek volna némi információt kicsiholni belőlük, alátámasztandó a vádakat, gyorsan beszállították őket a KÜRT adatmentő laborjába, ahol sikeresen lementettük az adatokat, melyeket az eljárás során fel is használták. Úgy tűnik, a mágneses jelek eltüntetésére az adattároló hatodikról való kihajítása nem a legmegfelelőbb eszköz.

Nr. 4. Az extrém sportok kedvelőinek
Az Eiger gleccser sokak számára jelent kihívást. Jó néhányan utaznak oda azért, hogy életük legizgalmasabb síkalandját éljék át, vagy jelentős sziklamászó eredményeket érjenek el. Ebben az esetben azonban az Eiger gleccser jött el a KÜRT-höz. Ráadásul semmivel sem okozott kisebb kihívást, mint a fent említett extrém sportok kedvelőinek.

A hegy és a gleccser együtt érkeztek, egy sárcsomóba ágyazott, elázott merevlemez képében, 2007 nyarán. Egy svájci utazási iroda a pincében tárolta a szerverét, a hegy lábánál. A kiadós esőzések következtében a hegyről lezúgó sár és víz is ezt a helyet találta a legkívánatosabbnak. A sár, a víz és a merevlemez pedig köztudottan nem a legjobb barátok. A feladat ezúttal kicsit túlmutatott a megszokott eljárásokon. A meghajtót először kiszárították, majd letisztogatták, majd következett az adatmentés. Az utazási iroda azóta székháza legfelső emeletén tárolja a szervereit.

Nr. 3. A tisztaságmánia káros hatásai
Egy kisebb német cég tulajdonosának egyszer csak elege lett abból, hogy a szerverszobában a tisztaság nem üti meg az általa elvárt szintet. Elhatározta, hogy megmutatja a takarító személyzetnek, mit ért ő takarítás alatt. A takarítókkal közösen fényesre pucolták a helyiséget, és már azt hitték, kész vannak. Ám ekkor főhősünk pillantása a szerverben ketyegő merevlemez fiókokra tévedt, és a látványtól elborzadt. A hűtőventilátorok ugyanis az idők során szép vastag porréteggel terítették be a fiókok rácsait. A tulajdonos megszállottan elkezdte kihúzni a fiókokat, egyiket a másik után. A szerverben ugyan hibatűrő adattároló rendszer működött, amely a rendszert alkotó merevlemezek közül egynek a kiesését még kompenzálta volna, ilyen romboló hatású portalanító műveletre azonban nem készítették fel. A súlyos adatvesztés következtében a szerver szép csendesen összeomlott. A KÜRT Csoport német leányvállalatánál dolgozó mérnökök egy hétvégéjébe került, hogy helyreállítsák a szerveren tárolt adatokat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés