Connect with us

Hirdetés

technokrata

Naplózzák a telefonhívásokat

Dotkom

Naplózzák a telefonhívásokat

Felháborodtak a személyiségi jogokért harcoló civil szervezetek.

A vezetékes és mobil hívásokkal kapcsolatos minden információt rögzíteni fogják a szolgáltatók egy éven keresztül az Egyesült Királyságban, a nyomozói erők szabályozásáról szóló törvény, a Regulation of Investigatory Powers Act 2000 kiterjesztésének keretében.

A brit belügyminisztérium hangsúlyozta, hogy csupán olyan adatok kerülnek a naplófile-okba, amelyek a hívásról vagy a szövegről adnak információt – mint például melyik cellából kezdeményezték – a tartalmára vonatkozóan azonban semmit nem tárolnak el.

Az információk 652 köztestület számára lesznek elérhetők, beleértve az Angol Élelmiszeripari Szabványok Hivatalát (Food Standards Agency), kerületi és megyei tanácsokat, a Szerencsejáték Felügyeletet, megfelelő indoklás esetén pedig a helyi rendőrhivatal is kikérheti a szükséges adatokat.

Tony McNulty illetékes belügyi államminiszter a BBC Radio 4-nek adott interjújában kifejtette, hogy az információkat három különböző szinten teszik elérhetővé. „Mondjuk néhány idősebb hölgy szorult helyzetbe kerül valakivel, aki megjavította a fűtést a házában, és csupán egy mobilszáma van az kétes személyhez. A helyi szerveknek ekkor lehetőségük van az adott számhoz tartozó előfizetői információkat lekérni” – mondta. „A második szint nem csak ezekhez az adatokhoz enged hozzáférni, hanem a telefonról kezdeményezett hívásokhoz is. A harmadik szintet kifejezetten a biztonsági erők és a rendőrség használhatja, itt már a ki- és bejövő hívások mellett azok pontos helyszíni adatai is elérhetőek.”

Az új szabályozás ellen az ellenzéki pártok és a személyiségi jogokért harcoló civil szervezetek is tiltakoztak. A belügyi tárca szóvivője leszögezte, hogy csakis az uniós direktívák mentén haladtak.

„Nem áll szándékunkban az emberek magánéletét megzavarni. Azt kérjük a telefonszolgáltatóktól, hogy tartsák meg azokat az adatokat, amelyek részét képezik annak a kényes egyensúlynak, amely megvédi az embereket a terrorizmustól és hasonló súlyos bűncselekményektől, de tiszteletben tartják az emberi jogokat.”



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés