Connect with us

technokrata

Megszűnik az OKJ-s rendszerinformatikus-képzés

Dotkom

Megszűnik az OKJ-s rendszerinformatikus-képzés

A közelmúltban megjelent, 78/2007.

(VIII. 31.) GKM-rendelet igen rövid időt, három hetet hagyott a felnőttképzők felkészülésére. A megoldhatatlan feladat egyes területeken gyakorlatilag a képzések leállítását jelenti. A problémára levélben hívta fel a Felnőttképzők Szövetsége Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter figyelmét, s a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkárától is segítséget kértek, hogy hasonló, teljesíthetetlen határidők a megjelenés előtt álló rendeletekbe lehetőleg már ne kerüljenek be. A GKM-rendelet alapján 2007. október 1-jétől teljesen átalakulnak az informatikai szakképesítések Magyarországon – közölte lapunkkal Szabó Tünde, a Kék-Suli Oktatóközpont oktatásvezetője. Az eddig oktatható OKJ Rendszerinformatikus szak például ezen a néven nem tanítható többé. Helyette informatikai rendszergazda képesítést lehet szerezni, de ezen belül is szakirányt kell választani. Egy nagyobb oktatóintézménynek nem okoz majd problémát, hogy milyen szakirányokat kínáljon leendő tanulói számára, de egy kisebb intézmény nem tud majd lépést tartani, hiszen a szakirányokhoz nincsenek meg az eszközei, tárgyi feltételei, egy-egy szakirány komoly hálózati eszközök meglétét igényli – érvelt Szabó. Hozzátette: a régi rendszer szerint indult képzések vizsgáztatása még megoldott, 2013 decemberéig van haladék.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek