Connect with us

technokrata

Jól vásárolt az Oracle

Dotkom

Jól vásárolt az Oracle

Üzleti évének augusztus 31-én zárult első negyedében 25 százalékkal, 840 millió dollárra növelte nettó nyereségét az Oracle Corp.

Az árbevétel ugyancsak jelentős mértékben, 26 százalékkal, 4,53 milliárd dollárra emelkedett. A cégvezetés szerint a társaság minden termékének piacán növelni tudta részesedését. Az Oracle a világ legnagyobb adatbázisszoftver-fejlesztője, megelőzve az IBM Corp.-ot és a német SAP AG mögött a második a vállalatirányítási rendszerek forgalmazásában. Összességében a Microsoft Corp. és az SAP után a világ harmadik legnagyobb szoftvercége. Az árbevétel jelentős része olyan termékek eladásából származott, amelyek tavaly még nem szerepeltek az Oracle kínálatában, ugyanis az időközben végrehajtott akvizíciókkal kerültek fel a palettára. A társaság 2005 óta 33 három kisebb vállalatot vásárolt fel, aminek eredményeképpen sok új ügyfelet szerzett. Szakértők szerint az így szerzett új fogyasztóknak köszönheti árbevételének 21 százalékát.

A nagyvállalat ugyanakkor azt is bejelentette, hogy a második üzleti negyedévben nem számít hasonlóan erős növekedésre: 19-21 százalékos profit-, illetve 16 százalékos árbevétel-növekedést várnak szeptember-novemberben. Larry Ellison, az Oracle vezérigazgatója azt is közölte, hogy egyelőre nem követik az SAP-t a 100-500 főt foglalkoztató kisvállalatok piacára – a német társaság e héttől internetes szolgáltatásként elérhető vállalatirányítási rendszert kínál az ilyen méretű vállalatoknak -, mert egy ilyen termék kifejlesztését túl drágának találják.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek