Connect with us

Hirdetés

technokrata

Együtt a nagy X-generáció

Dotkom

Együtt a nagy X-generáció

Hétfőn elindultak az SAP – a világ 65 városában sorra kerülő – nemzetközi konferenciasorozata, az SAP World Tour 2007 magyarországi eseményei Tihanyban.

Az idei rendezvény jelmondata – “Együtt a nagy X-generáció” – a tihanyi konferenciákat tíz éve látogató, SAP-rendszereket ismerő és használó, és a sikeres üzleti fellépés, versenyképesség elengedhetetlen eszközei iránt nyitott közösségre utal.”Az SAP elmúlt tíz éve jó példa arra, hogy egy ERP-rendszereket szállító cég hogyan válhat versenyképes megoldásokat kínáló vállalattá” – mondta el Veres Zsolt, az SAP Hungary megbízott ügyvezető igazgatója a konferencia hétfői megnyitóján. Előadásában Csaba László közgazdász (képünkön) közérthetően mutatta be a magyar gazdaság elszomorító helyzetét, a kormány tevékenységét és a mellettünk elhúzó szomszéd országok receptjeit. Előadásával némileg kilógott a sorból Nemere István író, aki a jövőbelátásról adott elő.

A szeptember 17-19. között tartandó rendezvényen az előadók között szerepel még Kemény Dénes vízilabdaedző, Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnöke és Hankiss Elemér szociológus is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés