Connect with us

technokrata

Szégyenpadra került a Microsoft

Dotkom

Szégyenpadra került a Microsoft

Első fokon elvesztette az Európai Bizottság (EB) elleni perét a Microsoft: az EU elsőfokú bírósága az EB-nek adott igazat abban, hogy a világ legnagyobb szoftverfejlesztője visszaél piaci erőfölényével.

Az EB a Sun Microsystems 1998-as bejelentését követően kezdte el vizsgálni a Microsoft tevékenységének bizonyos elemeit, majd ennek nyomán 2004-ben kötelezte a szoftvercéget, hogy hozza nyilvánosságra a Windows operációs rendszer forráskódjait. Ugyancsak előírta, hogy ne építse be a Windowsba a videolejátszáshoz szükséges Media Playert, emellett 497 millió euró bírságot szabott ki a cégre. A Microsoft bíróság előtt támadta meg a döntést, de első fokon vesztett. Ezek után fellebbezhet, de ha másodfokon is veszít, meg kell fizetnie a büntetést.

Neelie Kroes, az EU versenyügyekért felelős biztosa megkönnyebbüléssel üdvözölte a döntést, amely szakértők szerint precedensül szolgálhat és utat nyit az EB előtt, hogy további szankciókkal éljen a Microsoft ellen, ha az nem tesz eleget a 2004-es határozatban foglaltaknak. Ezt támasztja alá Kroes nyilatkozata, amely szerint az EB azt szeretné elérni, hogy a Microsoft piaci részesedése jelentősen, a jelenlegi 95-ről akár 50 százalékra csökkenjen. A szoftvercég képviselője egyelőre annyit mondott: a bírósági döntés szövegének alapos tanulmányozása után határoznak a továbbiakról. A társaság a hatóságokkal szembeni eddigi jogvitái során minden lehetséges eszközt felhasznált a győzelem érdekében. A döntés rossz hír más technológiai cégeknek, amelyek ellen panaszt nyújtottak be az EB-hez. A világ vezető chipgyártóját, az Intelt riválisa, az AMD azzal vádolja, hogy a vásárlóknak adott megengedhetetlen árengedményekkel akarja akadályozni az ő piaci térnyerését. A mobilkommunikációs eszközöket gyártó amerikai Qualcomm ellen a Nokia, az Ericsson és más cégek tettek panaszt, mivel szerintük túl sokat kér bizonyos szabadalmai licencéért.

A Microsoft nem tudta bizonyítani a szoftverek összecsomagolásának jogosságát, az EB okkal várja el ennek megszüntetését.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek