Connect with us

Hirdetés

technokrata

Eddig bukás az Alcatel-Lucent fúzió

Dotkom

Eddig bukás az Alcatel-Lucent fúzió

Egyetlen nap alatt elvesztette tőzsdei értékének több mint egytizedét az Alcatel-Lucent, a világ legnagyobb távközlésiberendezés-gyártója, miután bejelentette, hogy 2007-ben nem emelkedik a nyeresége és a harmadik negyedévben jó, ha nullszaldós üzemi eredményt ér el.

A társaság indoklása szerint észak-amerikai megrendelői visszafogták beruházásaikat, következésképpen nem tudja az értékesítés mennyiségének növelésével ellensúlyozni termékei árcsökkenését. A vállalat a francia Alcatel és az amerikai Lucent egyesülésével jött létre tavaly decemberben, azzal az ígérettel, hogy a szinergiák kihasználásával és a munkaerő csökkentésével három év alatt évi 1,7 milliárd euróval mérsékli a kiadásait. A termékek integrációjának nehézségei és az elbocsátások költségei miatt azonban a második negyedévben veszteséget jelentett a cég. Az idén 33 százalékkal esett a vállalat részvényárfolyama.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés