Connect with us

technokrata

Apple: olcsóbb iPhone, Pod a szivárvány összes színében

Dotkom

Apple: olcsóbb iPhone, Pod a szivárvány összes színében

Az Apple Inc.

váratlanul bejelentette, hogy 599 dollárról 399-re mérsékli drágább (8 gigabájt tárolókapacitású) iPhone-jának árát és egyben kivonja a fogalomból az eddigi olcsóbb, 499 dolláros változatot. Az árcsökkentéssel a diákokat akarják megcélozni most, az iskolakezdés időszakában, illetve már jóval a karácsonyi szezon előtt kelendőbbé akarják tenni a mobiltelefont, zene- és videolejátszót, illetve internetezőt egyben kínáló készüléket. Az Apple szerint enélkül is teljesítették volna a szeptember végére kitűzött 1 millió darabos értékesítési tervet, ám szakértők szerint valahol 750 ezer körül lelassulhattak az eladások, ám most új lendületet kaphatnak. A tőzsde mindenesetre először az Apple árfolyamának 5 százalékos esésével reagált hírre, később azonban ennek nagy részét ledolgozta. Szintén az őszi-téli szezon elé időzítve mutatta be az Apple az iPod zene- és videolejátszó új változatait. Az 80 dolláros iPod Shuffle-nak csak a színválasztékát bővítették, míg a 150-200 dolláros Nano videózásra is alkalmas, nagyobb kijelzővel kerül a boltokba. A 200-tól 270 dolláros árig megvásárolható iPod Touch voltaképpen egy telefon nélküli iPhone: ugyanazt a 10 centis érintőképernyőt kapta, mint sokoldalúbb testvére és akárcsak azzal, a Touch-csal is lehet internetezni WiFi-kapcsolaton keresztül.

Kapaszkodnak a versenytársakA Nokia a múlt héten mutatta be N81-es zenejátszó telefonját, amelynek tárolókapacitása az iPodéval vetekszik.

A Sony Rolly nevű, nyomógom­bok nélküli készülékében bízik, amelyet még az idén piacra dob.

A Creative cég azonos márkanevű, 280 dollárra árazott készüléke valamivel nagyobb képernyőt és tárolókapacitást kínál, mint az iPod Touch, azonos árért.

A számítástechnika megszállottainak körében népszerű iRiver digitális lejátszója, a Clix 179 dollárért elvihető.

A dél-koreai LG az év végén áll elő videolejátszásra is képes, érintőképernyős zsebtelefonjával, 139 dolláros áron.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek