Connect with us

Hirdetés

technokrata

Kémírtás az Univernél

Dotkom

Kémírtás az Univernél

Erős Pista kevés volt a férgek ellen

A Counterspy Enterprise kémprogram-eltávolítót választotta a kecskeméti székhelyű, étel-kiegészítő termékeiről ismert Univer Product Zrt. A CounterSpy első futtatásakor az derült ki, hogy a hálózatban szereplő számítógépek 57 százaléka volt fertőzött valamilyen kémprogrammal. A Piros Arany vagy az Erős Pista márkanevekkel rendelkező cégnél a fertőzések mintegy 25 százaléka súlyos, vagy kiemelkedő kockázatot jelentő káros alkalmazás, így hátsó ajtókat nyitó kémprogramok – amelyek távolról irányíthatóvá tették a gépeket –, jelszólopók illetve billentyűzet-figyelő alkalmazások egyaránt akadtak az azonosított és eltávolított károkozók között. „Az Univer esetében végrehajtott első kémprogram-eltávolítás egyértelműen bebizonyította, hogy napjainkban meglehetősen hiányos az antivírusok nyújtotta biztonság, a teljes védelemhez ezért egy megbízható kémprogram-eltávolítóra is szükség van.” – mondta Bódis Ákos, a Sunbelt Software hazai képviseletét ellátó Yellow Cube 2000 Kft. ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés