Connect with us

technokrata

Windows XP Service Pack – szeptemberben

Dotkom

Windows XP Service Pack – szeptemberben

Újabb információk az operációs rendszer legújabb javítócsomagjáról.

A Windows XP Professionalhoz készített Service Pack 2c változata elérte az RTM, azaz released to manufacturing (gyártásra kész) állapotot, ami azt jelenti, hogy hamarosan elérhetővé válik. A hivatalos jelentések szerint még szeptemberben elérhetővé válik a rendszerépítők számára, vagyis ekkortól kezdődhet meg nagy mennyiségben a terjedése. Telepítéséről tudni kell, hogy az image-file-lal dolgozók számára új Windows XP Professional képet kell készíteni, amibe integrálják a Service Pack 2c-t, annak kulcsával együtt, ellenkező esetben a végfelhasználók nem fogják tudni megfelelően telepíteni.

Ismeretes, hogy a Windows XP és a Vista megjelenése között eltelt idő a Microsoft terveihez képest szokatlanul hosszúra nyúlt – ezt elsősorban az előbbi operációs rendszer biztonsági szempontjainak áttervezése indokolta. Amikor azonban kiadták a Windows XP-t, még nem számoltak ilyen hosszú életciklussal; ez több, nem várt hatással is járt. Például azzal, hogy mostanára nagyon elfogytak a termékaktiváló kulcsok. Ezen változtat az új Service Pack, amely megoldást hoz a problémára – hiszen bizonyos feltételek mellett még 2009. január 31-ig elérhető lesz az operációs rendszer. Tulajdonképpen ez az egyetlen funkcióbeli változás, amit a második javítócsomag revitalizálása hozni fog.

Fontos tudni, hogy az SP2c a Windows XP Professional és Professional N változatokhoz lesz jó, a Home Edition, Media Center Edition, Tablet PC Edition és Professional 64-bit Edition kiadásokhoz nem.

A Windows Vista SP1-ről írt cikkünk itt, a Windows XP SP3-ról pedig itt olvasható.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek