Connect with us

Hirdetés

technokrata

Hogyan festene egy új Internet?

Dotkom

Hogyan festene egy új Internet?

Ha most kellene létrehozni a Világhálót, más lenne, mint amit ismerünk.

Az Egyesült Államokban élő kutatók körülbelül 350 millió dolláros támogatást szeretnének megszerezni a Geni nevű projekt létrehozásához. A Global Environment for Network Innovations kezdőbetűiből alkotott mozaikszó által takart kezdeményezés tulajdonképpen abból a célból jönne létre, hogy megvizsgálják: a manapság Internetként ismert, egész Földet beszövő számítógépes hálózat miként lenne leváltható egy új, a mostani igényeknek sokkal jobban megfelelő rendszerrel. Európában egyébként már fut egy hasonló program, az 55 millió dollárt igénylő Fire (Future and Internet Research).

Ezeknek a kezdeményezéseknek a során olyan paramétereket kell a kutatóknak figyelembe venniük, mint az online bűnözés növekedését, illetve az adatforgalom szinte exponenciális bővülését. Ezekre az ARPANet kialakításakor még egyáltalán nem gondoltak, márpedig a jelenlegi Internet alapjait még a múlt század 60-as, 70-es éveiben fektették le. Éppen ezért hiszi azt a tudósok egy része, hogy lassan itt az ideje egy komoly beszélgetésnek a globális hálózat jövőjét illetően.

Amíg nem oldják meg ugyanis a jobb felhasználó-azonosság kezelést, addig állandósulnak azok a problémák, amikkel már lassan egy évtizede szembe kell néznie az internetezőknek. Ennek tükrében érthető, hogy tavaly miért vesztettek a britek online közel félmilliárd fontot különböző internetes támadások miatt, és miért volt az Egyesült Királyságból elküldött e-mailek 93 százaléka spam. A Geni támogatói szerint azonban van megoldás ezekre a problémákra – mintegy 10-15 év múlva, ha megkapják a szükséges támogatásokat.

Például az úgynevezett mesh hálózatok alkalmazásával (amilyenekre a legismertebb példa az OLPC nevével fémjelzett 100 dolláros (XO) laptopok egymáshoz való kapcsolódásának vagy a Temze wi-fisítésének módszere), amelyek a sok párhuzamos kapcsolat helyett egy megosztott vezetéken keresztül kommunikálnának. A szakértők szerint egy ilyen rendszert könnyen intelligensebbé lehetne tenni, vagyis a támadásokkal szemben ellenállóbb lenne. De segíthet az információterjedés módjának megváltoztatása is – ahelyett, hogy a napjainkban használt, darabokra töredezett és azokat terjesztő struktúrát használnánk, a gyakran használt részekről helyi másolatot készítve a felhasználók idejük nagyobb részét helyi hálózatukon belül töltenék. Így a „nyílt” Interneten szörfölnének az internetezők, és ezzel is védettebbé válhatnának az online támadásokkal szemben.

Nehéz azonban elszakadni egy olyan struktúrától, amely már évtizedek óta létezik, és több százmillió ember használja. Egy komplex és hatalmas rendszer nem igazán váltható le az egyik pillanatról a másikra. Erre jó példa, hogy az IP-címek már évek óta ismert szűkössége ellenére az IPv4-es standardot még mindig nem váltotta fel globálisan az IPv6.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés