Connect with us

technokrata

Felvásárlás menti meg a Getronicsot

Dotkom

Felvásárlás menti meg a Getronicsot

A holland KPN NV távközlési szolgáltató 766 millió euróért felvásárolja a szintén holland Getronics informatikai társaságot.

További 415 millió eurójába kerül a vevőnek, hogy vállalja a megvásárolt cég kötvényeinek, illetve elsőbbségi részvényeinek visszavásárlását a következő években. A KPN legfőbb célja az egyesüléssel profiljának szélesítése: miután a kommunikációs és informatikai technológiák egyre inkább összeolvadnak, az ágazat cégei igyekeznek mindkét részterületen erősíteni jelenlétüket. A vevő közölte: több száz munkahelyet szüntetnek meg a felvásárlás nyomán, de 2009-től már évi 50 millió euró megtakarítást várnak a két cég fúziójától. Ez fedezetet nyújthat a Getronics jelenleg 100 millió eurós veszteségére is. A KPN már tavaly is meg akarta szerezni az it-céget, de akkor kudarcba fulladtak a tárgyalások. A Getronics azóta sok olyan vállalkozásától megszabadult, amelyekre a KPN nem tartott igényt. A vevő megtartja új szerzeményének észak-amerikai, holland, belga, illetve brit egységeit, és folytatja a fő tevékenységtől idegen profilok leépítését.

Az 1990-ben alapított Get­ronics (Magyarország) Kft. a pénzügyi szektorban, valamint a kormányzati szférában nyújt információs és kommunikációs technológiai (ict) szolgáltatásokat. A vállalkozás üzemelteti a Getronics-csoport európai szolgáltató központját, valamint a Cisco Systems partnereként ez utóbbi társaság budapesti technológiai támogató központját is. A magyar Getronics száz alkalmazottat foglalkoztat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek