Connect with us

Hirdetés

technokrata

Túl sokat és túl sokáig akartak tudni a keresők rólunk?

Dotkom

Túl sokat és túl sokáig akartak tudni a keresők rólunk?

Végre névtelenek maradhatunk – de csak egy idő után…

Nemrég jelentette be a Google, hogy változtat a felhasználóinak keresési szokásaiból származó adatok tárolásának politikáján. Eddig ugyanis „túl sokáig” tárolták az internetezők beazonosítására szolgáló adatokat – a Google korábban 2038-ig tartotta érvényben a cookie-kat. Ezt azonban radikálisan, a süti létrejöttét követő két évvel későbbi időpontra csökkentette le a múlt héten (igaz, ha ezalatt a két év alatt a delikvens visszalátogat a cég website-jára, akkor újra indul a két éves visszaszámláló). Hasonló lépésre szánta el magát az Ask.com, az amerikai piacon viszonylag jelentős részesedéssel bíró online kereső. Ez utóbbi azt tervezi, hogy bevezeti az anonim keresést, vagyis egyáltalán nem fog adatot gyűjteni a rendszerét használókról, ha azok nem járulnak hozzá.

A folyamat nem az elmúlt hetekben indult: márciusban már arról számolt be a Google, hogy a sütikben tárolt IP-címek utolsó nyolc számjegyét anonimizálja a következő másfél-két évben, hacsak a törvényi szabályozás másra nem kényszeríti. Ezzel nehezebb beazonosítani a kereséseket kezdeményező számítógépeket – vagyis szélsőséges esetben a bombareceptek vagy pedofil képek után kutatókat. Ugyanakkor elkerülhetők általa az olyan blamázsok is, amely tavaly esett meg az AOL-lal: az USA-beli vállalat akkor – akaratlanul – 650 ezer internetező keresési adatait tette közzé. A New York Times újságírói később legalább egy ember személyazonosságát ki tudták böngészni az adathalmazból, vagyis adatvédelmi szempontokból aggályos (lehet) az ilyen listák léte.

A Google és az Ask.com lépésére válaszul a Microsoft is döntésre szánta el magát. Redmond a tervek szerint ma jelenti be, hogy eltávolítja az IP-címeket és más, a felhasználó azonosítására szolgáló adatokat az adatbázisából – 18 hónappal annak létrejötte után (hacsak a felhasználó másként nem rendelkezik). Emellett a vállalat külön fogja tárolni a keresett kifejezéseket azoktól az account információktól, amelyek révén személyesen beazonosítható az internetező (ilyen adatok például a név, e-mailcím, telefonszám stb.).

Erre is rálicitált a Yahoo, így a cookie-k terén olyan számháború látszik kibontakozni, mint annak idején a Google által indított, 1 GB-os tárkapacitást nyújtó Gmail kapcsán (akkor a nagy e-mailszolgáltatók folyamatosan többet és többet ígértek). A Yahoo ugyanis hasonló döntést tett közzé, mint a Microsoft, csak rövidebb, „mindössze” 13 hónapos határidővel. Ez az idő két kivétel esetében nyúlhat hosszabbra: akkor, ha a felhasználó másként rendelkezett adatairól, illetve a hatósági és/vagy jogi eljárások szintén kitolhatják az adatmegsemmisítés időkorlátját.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés