Connect with us

technokrata

Itthonról is fejlesztik a multi nemzetközi informatikai rendszerét

Dotkom

Itthonról is fejlesztik a multi nemzetközi informatikai rendszerét

Ön Nemrég tért haza az Egyesült Államokból.

A tengerentúli út részben természetbeni juttatás a cégétől vagy kizárólag a kő kemény szakmai munkát szolgálja? Száz százalékban munkáról van szó – havonta egy hetet töltök a New York City melletti Rye kisvárosban, az AVON Információtechnológiai Központjában, ahol részben a főnökeimmel, részben igen sok munkatársammal – pénzügyi vezetőkkel, infrastruktúra-fejlesztőkkel, projektvezetőkkel – egyeztetjük az éppen futó munkákkal kapcsolatos teendőket.n Nem lenne egyszerűbb az utak egy részét kiváltani mondjuk videokonferenciákkal?n Talán néhány esetben meg lehetne ezt tenni, de annál nagyobb súlyú, bonyolultabb fejlesztések folynak a magyarországi informatikai fejlesztőközpontban, hogy ezt távkapcsolattal menedzselni tudjuk. Kínától Brazílián át az USA-ig a világ minden részén működő AVON-vállalkozásoktól kapunk megrendeléseket, amelyeket teljesítenünk kell. Jelenleg 43 országgal állunk kapcsolatban.n Eléggé messziről vezetett az útja ehhez a „nemzetközi” életformához. Egy szakmai alapképzéssel került a pályára 15 évvel ezelőtt, igaz?n A középiskola elvégzése után nem volt kedvem továbbtanulni, ezért nem jelentkeztem főiskolára. Gondoltam, kihagyok egy évet, aztán eldöntöm, mit csináljak. Ez a „lazaság” azonban nem tartott sokáig, már az érettségi utáni nyáron hiányozni kezdett a tanulás, igaz, akkor még úgy gondoltam, hogy majd valamilyen külkereskedelmi irányultságú egyetemi szakra jelentkezem. Mivel azonban hobbiszinten korábban is érdekelt a számítástechnika – még ZX Spectrumon kezdtem ismerkedni a komputerekkel, aztán jöttek a VT-számítógépek, majd az XT-k és az AT-k –, végül a Számalk és a Hatfield Polytechnic közös szakmai képzésére jelentkeztem. Ez egy kétéves, fizetős iskola volt, amit én az akkor még Állami Biztosítóként működő biztosítótársaság ösztöndíjával végeztem el.n Volt köze az ott tanultaknak a külkereskedelemhez, a közgazdasághoz vagy tisztán számítástechnikáról volt szó?n Mereven az utóbbit tanították nekünk: hardverismereket, programozást (különböző nyelveken) egyszóval kizárólag szakmai tudnivalókat plántáltak belénk. A végzettségünk megfelelt a szakmai felsőfoknak.

Ennek birtokában az AB-Aegonnál helyezkedtem el fejlesztőként, s azt kell mondanom, hogy az ott töltött két év felért még egy kiváló iskolával. A biztosítónál ugyanis az akkori legmodernebb technológiákkal, Unix-rendszerekkel, Oracle-programokkal dolgozhattunk, ami különösen sok értékes gyakorlati tapasztalathoz segített. Az Oracle-lel ott kötöttem életre szóló barátságot, ma is otthonosan mozgok e szoftvercég rendszereiben, meg persze kedvelem is azokat.n Ezt követően három gyors egymást követő váltás következett a karrierjében. Ez öntől függött vagy a lehetőségekből adódott?n Mindig elcsábítottak, persze nem fejvadászok, hanem ismerőseim, volt kollégáim, akik tudták, hogy mivel foglalkozom. A Vitro-SAAS-nál az Oracle-ben jártas szakembereket kerestek, hiszen ez akkor kurrens tudásnak számított. Az volt a feladatom, hogy részt vegyek az ő informatikai csapatuk felkészítésében. Lényegében ugyanez volt a helyzet a Matávval is. Ugyanakkor az minden korábbi munkahelyem közös vonása volt, hogy kizárólag a technológiai szakmai tudásomra tartottak igényt, ezért kerülhettem minden további nélkül a biztosítótól egy fejlesztő céghez, majd egy távközlési vállalathoz. Akkori feladataim szempontjából nem volt jelentősége annak, hogy az Oracle-en, amelyhez értenem kellett, milyen típusú alkalmazások futnak. Az AVON-nál kezdetben hasonló volt a helyzet, de aztán gyorsan megváltozott minden.n Gondolom, a fejlesztői munka volt előbb, és csak utána jött a vezetői megbízás…n Természetesen, de nem valamilyen „hivatalos” feladatommal összefüggésben, hanem egy magánszorgalomból elkezdett fejlesztés nyomán. Elkezdtem kidolgozni egy internetes tanácsadónői rendszert, pontosabban elkészítettem egy ilyen technológia megvalósíthatósági tanulmányát, ami felkeltette az AVON európai stratégiai igazgatójának érdeklődését. Nyolc évvel ezelőtt ez nagyon eredeti dolognak számított. Végül is így kerültem be moderátorként, ötletgazdaként abba a csapatba, amely a vállalat globális internetes fejlesztésein kezdett el dolgozni. Ebben a munkában azután már elmozdulhattam a mereven technológiai feladatkör ellátásától, hiszen a gazdasági részlegek munkatársaival közösen kerestük a lehetséges és a legjobb megoldásokat.

Ezt követően neveztek ki 2002-ben egy akkor még csupán hatfős fejlesztő csapat vezetőjének, amelyből azután az AVON egyik olyan műhelye lett, amely a világcég minden részlegének dolgozik. Call centeres és infrastruktúra-megoldások, illetve a legkülönbözőbb alkalmazások kidolgozását rendelik meg tőlünk. n Mekkora az önállósága? A fejlesztőt úgy képzeli el az ember, mint aki gondolkodik és javaslatokat tesz, amelyek egy része megvalósul, miközben a multik arról híresek, hogy szeretik részletesen szabályozni az embereik munkáját.n Korábban nagyobb önállóságom volt, mint manapság, ám ez sajátos módon éppen azzal a fejlődéssel függ össze, amelynek élvonalában van az általam vezetett központ is. Ennek lényege ugyanis az, hogy az AVON gyors tempóban igyekszik egységesíteni, világszinten standardizálni teljes működését. Ennek részeként a költségvetési és munkáltatói döntések a társaság világszintű vezetőinek kezében összpontosulnak. Ebből fakad az is, hogy az elmúlt időszakban sokkal szorosabb együttműködésben dolgozom ezzel a vezetői szinttel, mint korábban.n Mi az értelme ennek a intenzív centralizációnak?n Korábban minden országban, illetve régiónként különböző rendszerek működtek az AVON helyi vállalkozásainál, ami megnehezítette a leányvállalatok, a részlegek kommunikációját. A helyi és a világszintű informatikai irányítás közelítésével egységes, áttekinthető informatikai háttér alakulhat ki. Ennek megteremtése, ahogy mondtam, logikusan vezet el a korábbinál centralizáltabb döntéshozatalhoz, amelynek hatására a vállalat gyorsabban reagálhat a piaci igények változásához, és mindezt alacsonyabb költségek mellett teheti.n Beszélgetésünk közben angol szakavak kevert a mondataiba – például: megvizsgálják az estimate-ünket aztán a requirement-ektől függően döntenek a költségkeretekről –, ami természetes jelenség azoknál, akik napi szinten használják az idegen nyelvet. Előfordulhat azonban, hogy ez másokat zavar. Ön hogy tapasztalta?n Tudom, hogy ez sokszor előfordul, de az igazat megvallva nekem már fel sem tűnik. Otthon, a családban szólni szoktak, hogy beszéljek magyarul, és törekszem is erre, de sajnos nem sok sikerrel. A dolog természetesen akkor a legrosszabb, amikor folyamatosan egy-két hetet külföldön töltök, ahol csak angolul beszélek, és aztán hazajövök.n Hogyan viseli a családja a sok utazást?n Nehezen. Nem könnyű a feleségemnek a két- és négyéves fiúnkkal alkalmazkodni ehhez az életformához. Éppen ezért az elmúlt években a gyerekeimmel töltöm a szabadidőmet. A szülői teendők ellátásában igyekszem megtalálni a kikapcsolódást, a pihenést is.

Kovács Zoltán (35 éves, nős, két gyermek édesapja) 1998-ban szerzett diplomát a Gábor Dénes Főiskola informatikus-mérnök szakán. Diplomamunkáját az objektum-relációs adatbázisok témakörében írta. Diákévei alatt dolgozott az AB-Aegon biztosítótársaságnál, ahol a társaság vezetői információs rendszerének kialakításában vett részt, a Vitro-SAAS fejlesztőcégnél, ahol önkormányzatoknál és minisztériumoknál működő kliens-szerver rendszerek kiépítésében működött közre, illetve az Magyar Telekomnál – akkor még Matáv -, ahol egy a befektetések menedzsmentjét támogató, 400 felhasználós alkalmazás fejlesztése és irányítása volt a feladata. 1999 júniusában került az Avon Cosmetics Hungary Kft.-hez, ahol először vezető Oracle-fejlesztőként dolgozott, majd átvette a regionális szoftverfejlesztési divízió irányítását. A világszintű megrendeléseknek eleget tevő csoport mened­zsereként 40 mérnök munkájának összehangolása és az informatikai fejlesztések irányának meghatározása tartozik a feladatkörébe.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek