Connect with us

Hirdetés

technokrata

EUGA: pozitív mellékhatások

Dotkom

EUGA: pozitív mellékhatások

Ahogy elfogadott tény, hogy a kis- és középvállalatok megerősödése az egészséges gazdasági fejlődés feltétele, ugyanígy tény, hogy a vállalatok informatikai fejlesztéseit támogatni kell, mivel enélkül azok versenyképessége csökkenhet. Bár a segítségnyújtás módozatairól eltérnek a vélemények, az EUGA konzorcium alapítói megtették az első lépéseket.

A Microsoft Magyarország, az Intel Magyarország, a HP Magyarország, a T-Online Magyarország és a nemrég átkeresztelt Unicredit Bank Hungary még 2005 májusában alakított konzorciumot az EUGA (EU Grants Advisor) Pályázati Tanácsadó program keretében. A konzorcium segítséget nyújt a szükséges információk összegyűjtésében, a megfelelő pályázati anyag összeállításában és az informatikai fejlesztés megtervezésében, valamint a pályázathoz szükséges háttér biztosításában. A konzorcium tagjai emellett kifejezetten az elérhető pályázatokra szabott ajánlatokat kínálnak a pályázó kkv-knak, ezzel is leegyszerűsítve a pályázás folyamatát.

A gyakorlatban ez egyrészt gyors és egyszerű pályázást, informatikai projektek professzionális megtervezését és zökkenőmentes végrehajtását jelenti. Másodsorban, egykapus ügyintézésre nyílik lehetőség egy fővállalkozón keresztül. Ezenkívül a technológiai fejlesztési igényhez illeszkedő pályázat azonosításában, és a konzorciumtagokkal karöltve teljes körű informatikai megoldások biztosításában is segítséget kapnak a pályázók. Ezen megoldások közé tartoznak üzleti megoldások, szoftver-infrastruktúra, hardverek, kommunikációs eszközök és az internet. Az EUGA programban a pályázatírás alapdíjait a konzorcium tagjai vállalják, ezzel is megkönnyítve a pályázást.„A kis- és középvállalatoknak, önkormányzatoknak és non-profit szervezeteknek sokféle forrás áll rendelkezésükre, mégis kevesen tudnak sikeres projektet megvalósítani. Ennek első számú oka az, hogy nagyon nehéz eligazodni a minket körülvevő „információdzsungelben”, és – különösen a komplex informatikai projektek esetében – sokszor hiányzik a szakmai tapasztalat a projektek megtervezéséhez. Az EUGA konzorciumi tagok az EUGA-portálon hasznos információkat tesznek közzé, amelyek nagyban megkönnyítik a pályázást, lerövidítik az egyes projektfeladatok végrehajtásához szükséges időt, a pályázás pedig, az egykapus ügyintézés révén kevesebb adminisztrációval jár. Ennek egyenes következménye a pályázó cégek eredményessége révén elért siker, amely közvetlen gazdasági hasznot generál, ehhez pedig pozitív „mellékhatásként” a versenyképesség további fejlődése is társul” – nyilatkozta a Microsoft programja kapcsán Eszes Gábor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium főtanácsadója.

Magyarországon a kkv-k által beadott pályázatok csak mintegy 40 százaléka volt technikailag hibátlan, és bár a hatalmas érdeklődés megkönnyítette a megfelelő cégek kiválasztását, az EU leegyszerűsítette a strukturális alapokkal kapcsolatos jogi szabályozást, hogy felgyorsítsák a pályázatok feldolgozását. Ezzel egy időben a magyarországi hatóságok is számos változtatást hajtottak végre a pályázásra való alkalmasság szabályaiban. Mindezen változások bizonyára az ICT-szektor 2007 és 2013 közötti figyelemreméltó növekedésével fognak járni, beleértve a nemrég csatlakozott országok gazdaságát is. Magyarország gazdasági fejlesztési programja keretében, amely elsősorban a cégszintű hatékonyságot hivatott növelni a technológia aktívabb igénybevételével, 2007 és 2013 között 2,8 milliárd eurónyi összeget fog szétosztani pályázati pénzek formájában, amelynek mintegy 5-10 százaléka fordítódik majd az ICT-szektorral kapcsolatos pályázatokra.„Magyarország elemi érdeke, hogy legalább a középmezőnybe kerüljön azon az infosztrádán, ahol ma az európai országok sereghajtói között kullog. Ehhez viszont arra van szükség, hogy a gazdaság gerincét alkotó kis- és középvállalatok felismerjék az informatika által biztosított kitörési lehetőséget. Ehhez nyújt felbecsülhetetlen segítséget az EUGA program, amely a megfelelő pályázat kiválasztásától a pályázat megírásán át egészen a finanszírozásig segíti a kkv-kat” – mondta el Temkó László, az EUGA-nyertes Temkó Trans Kft. tulajdonosa.

Magyarországon a program jóvoltából a több mint ezer regisztrált ügyfél eddig több mint száz nyertes pályázatot tudhat magáénak informatikai és kutatás-fejlesztési, valamint innovációs témákban – például vállalatirányítási rendszerek bevezetése, informatikai infrastruktúra fejlesztése vagy új szoftvermegoldások kifejlesztése terén.

KitekintOA brit Economist Intelligence Unit 2007 áprilisában megjelent elemzése szerint az EU-források felhasználásának első számú tapasztalata, hogy a 2004 és 2006 közötti időszakban meglehetősen alacsony volt a pénzek abszorpciója. A 2007 és 2013 közötti pályázati pénzek elköltésének módjában alapvető változások fognak bekövetkezni, mivel ebben az időszakban az EU sokkal nagyobb hangsúlyt fektet majd a versenyképesség növelésére és a gazdasági növekedést elősegítő intézkedésekre. Ezen intézkedések első számú célja a Lisszaboni Agenda újraélesztése, annak érdekében, hogy az EU legyen a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdasága. Mindez több forrást, egyszerűbb projektmegvalósítást, kevesebb adminisztrációt jelent, ami elősegíti az innovációt. Ezen újdonságok főleg az infokommunikációs (ICT) területén működő vállalatoknak jelentenek majd előnyt, hiszen ezzel az EU hangsúlyosabban támogatja majd az innovációt és az ICT-hez kapcsolódó projekteket. Előzetes becslések szerint az EU 2007 és 2013 között tízmilliárd eurós nagyságrendű összeget fog erre a területre fordítani. Eddig az EU8 országai – Magyarország, Csehország, Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia – az összes elnyerhető EU-alap negyedét nyerték el. Az új politika hatására az EU8 országai, Bulgária és Románia – az új EU 10 – számára sokkal nagyobb összegek állnak majd rendelkezésre, mint 2004 és 2006 között. Ezenkívül 2007 és 2013 között az EU elsődleges céljai közé fog tartozni az innováció és a vállalkozások alapítására való ösztönzés, amely munkahelyeket teremt, és vonzóbbá teszi az EU-tagországokat a befektetők számára. Mindez a technológiai projektekre helyezi a hangsúlyt.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés