Connect with us

Hirdetés

technokrata

Biztonságosabb e-mailezés – a Google megint bevásárolt

Dotkom

Biztonságosabb e-mailezés – a Google megint bevásárolt

Röpködnek a százmilliók, közben pedig óriásira hízik a Google. Árt-e ez nekünk, vagy inkább használ?

Rövid távon mindenképpen előnyösebb, hogy a Google olyan különálló cégeket, szolgáltatásokat vásárol fel, amelyeket egységes kínálatába illesztve hatékonyabb és biztonságosabb lehetőségeket kínálhat az internetezőknek. Ez utóbbira példa a minap bejelentett Postini akvizíció, melyre mintegy 625 millió dollárért tette rá a kezét az amerikai óriásvállalat. A lassan Microsoft-kapitalizációjú cég legújabb szerzeménye ugyanis egy olyan cég, amely biztonsági és titkosítási szolgáltatások fejlesztésével foglalkozott, elsősorban az azonnali üzenetküldés, az e-mailek és más, hasonló kommunikációs csatornák védelme érdekében.

Mindez pedig jól jön a Google-nek is, hiszen ezekben a témákban egyre inkább érdekeltté válik (még ha a német Gmailt nemrég bukta is a cég). A Postini pedig azért tűnt ideális választásnak, mert már kipróbált, bejáratott vállalatról volt szó: több mint 35 ezer üzleti kapcsolatot és több mint 10 millió ügyfelet tudhatott magáénak. Illetve most már a Google-nek.

A kaliforniai vállalat szerint a Postini szolgáltatásinak megszerzésével lehetősége nyílik további hostolt szolgáltatások létrehozására. Olyanokra, mint amilyen például a Google Apps alkalmazáscsomag – ez magában foglalja a Gmailt, a Calendart és a Talkot. Az első e-mailezésre, az utolsó azonnali üzenetek küldésére és fogadására használható, a középsőt nyilván nem kell részletezni. Ezeknek a lehetőségeknek a bővítésével a Google egyre közelebb kerülhet ahhoz, hogy a Microsoft kínálta szolgáltatások dominanciáját megtörje. A Google Apps-et például napjainkban több mint 100 ezer üzleti vállalkozás használja valamilyen szinten.

Visszatérve a felvásárlásra: leányvállalatként fog tovább élni a Postini az akvizíció lezárultát követően, közölte az amerikai cég. Erre nagyjából a harmadik negyedév végére kerülhet sor.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés