Connect with us

Hirdetés

technokrata

Szélessávú gyarapodás

Dotkom

Szélessávú gyarapodás

Májusban 2,1 százalékkal nőtt a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) gyorsjelentésében szereplő szolgáltatók szélessávú internet-hozzáféréseinek száma, így az xDSL-re előfizetők száma 683 ezerre nőtt, a négy legnagyobb kábelmodemes szolgáltatóé pedig hasonló mértékű gyarapodást követően 344 ezerre nőtt.

Az öt egykori monopolszolgáltató (Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom és Monortel), valamint a vezető alternatív szolgáltatók (PanTel, Tele2, GTS Datanet, eTel) és a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok (UPC, T-Kábel, Fibernet, EMKTV) önkéntes adatközlésére épülő gyorsjelentés szerint a szélessávú hozzáférések száma május végén 1,028 millió volt, szemben a 1,006 millióval – derül ki a hatóság jelentéséből. A jelentésben szereplő négy legnagyobb kábeltelevíziós szolgáltató részesedése a teljes kábelmodemes piacon 75-80 százalék körüli, így – a vezeték nélküli hozzáféréseket nem számolva – a teljes magyarországi szélessávú előfizetői tábor meghaladja az 1,1 milliót. Májusban folytatódott a bekapcsolt vezetékestelefon-vonalak számának csökkenése is. A vonalak száma több mint 11 ezerrel 3,315 millióra csökkent, így az ötödik hónap végére a 100 főre jutó vonalszám az áprilisi 33,07 százalékról 32,97 százalékra csökkent. A háztartások vezetékestelefon-ellátottságának aránya május végén 65,89 százalékos volt – egy hónappal korábban ez a mutató még 66,07 százalékon állt. A kezdeményezett hívások időtartama májusban 710 millió perc volt, azaz 6,44 százalékkal többet telefonáltunk, mint áprilisban. Nőtt az egy fővonalra jutó kezdeményezett hívások átlagos időtartama is, az áprilisi 200,5 percről 214,1 percre, míg a kezdeményezett hívások átlagos időtartama 3,07 percről 3,06 percre csökkent. A közvetítőválasztást igénybevevők száma az előző hónaphoz képest 1 százalékkal 824 ezerre csökkent. Az előfizetők az áprilisi 11,88 százalék után májusban a hívások 12,51 százalékát kezdeményezték közvetítőválasztáson keresztül és összesen 89 millió percet telefonáltak így az áprilisi 79 millió perc után. Májusban az előfizetők 6 431 földrajzi számot hordoztak, így a hónap végére a számhordozhatóság 2004. január elsejei bevezetése óta hordozott vezetékes számok száma összesen 203 429-re emelkedett.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés