Connect with us

Hirdetés

technokrata

Egész Észtországot megtámadó hackerek

Dotkom

Egész Észtországot megtámadó hackerek

Mekkora a kár, és mik a tanulságok?

Pár hete hatalmas botrány tört ki amiatt, hogy az egykori szovjet tagállam úgy döntött, eltávolítja az országban meghalt szovjet katonáknak emléket állító szobrot Tallinból. Az észt fővárosban az ottani orosz kisebbség (amely a teljes lakosság mintegy harmadát teszi ki) tüntetéseket szervezett, de az ország vezetése hajthatatlan maradt. Nem sokkal ezután az elektronikus választások miatt a digitális világban Európa élenjárójának tartott állam komoly támadást volt kénytelen elviselni, melyet orosz hackerek indítottak a kicsiny ország ellen.

Erről az eseményről nyilatkozott nemrég a támadásokat közelről figyelő Jose Nazario a Cnetnek. Az Arbor Networks vezető biztonsági kutatója az elosztott DoS-támadásokat az Active hreat Level Analysis System nevű eszköz révén monitorozhatta, és ennek révén számolhatott be részletesen a történtekről. Nazario szerint az ilyen kaliberű kísérletekhez képest nem volt kiugró a támadás mértéke, 100-200 megabites másodpercenkénti (plusz, nem várt) terhelést említett a spanyol szakember.

Egyébként fontos tudni, hogy nem ez az első próbálkozás, amikor egy ország alacsony szinten, ilyen módon próbálja lerendezni egy másikkal a vitás kérdéseit. Az állami szinten nem kontrollálható hackerek számára ugyanis szinte mindegy, hogy spammelésre, gazdasági szervezetek megfélemlítésére használják fel botneteiket, vagy egy ország informatikai infrastruktúráját veszik célba. Hasonló történt az indiai-pakisztáni konfliktusok idején is – az egykoron egyetlen vezetés alá tartozó két ország már régóta ellenséges viszonyban van egymással: a hindu vallásos többséggel rendelkező India és a muzulmán Pakisztán határvidéke, a kasmiri terület miatt konfrontálódnak most már év(tized)ek óta egymással. Ez pár éve odáig fajult, hogy digitális vírusokat küldtek az adott ország hackerei a másik állam számítógépeire, illetve DoS-támadásokkal próbálták meg túlterhelni a fontosabb állami szervereket.

Ezeknek a kísérletek közös jellemzője, hogy nem gazdasági, hanem nemzeti alapon indulnak meg. A 2002-es Salt Lake City-ben tartott Téli Olimpián gyorskorcsolyában először aranyérmet nyert dél-koreai Kim Dong-Szung kizárása után például nagyarányú dél-koreai támadás érte az USA szervereit. Nazario szerint ez a jövőben általánossá válhat – ha szétnézünk a világban, számos olyan csetepaté folyik, amelynek résztvevő felei közül legalább az egyik informatikailag fejlett, egyben sebezhető is. Online támadást indítani egy ország ellen pedig jóval kevésbé rizikós és költséges, mint fizikai hadsereggel megindulni a határok felé.

Visszatérve Észtországra: a támadás még napjainkban, ezekben a percekben is zajlik a baltikumi állammal szemben. Ennek intenzitása ugyanakkor már jóval alacsonyabb, mint néhány héttel korábban, köszönhetően az Internet-szolgáltatók együttműködésének. Jelenleg már a kárfelmérés és a hasonló csapásokkal szembeni ellenálló-képesség fokozása zajlik: az országnak le kell vonnia a konzekvenciát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés