Connect with us

technokrata

Ártatlan vagyok – állítja a szoftverkalóz tanár

Dotkom

Ártatlan vagyok – állítja a szoftverkalóz tanár

Amikor ejtették az ügyet, ő maga fellebbezett, most viszont bűnösnek találták.

Februárban számoltunk be annak az orosz tanárnak az esetéről, aki Windows és Office programok illegális másolatait használta mintegy tucatnyi PC-n. Az ügyben Vlagyimir Putyin, jelenlegi, és Mihail Gorbacsov, volt orosz vezető is megszólalt; a Szovjetunió utolsó párttitkára még nyílt levelet is intézett a Microsofthoz, arra kérve a szoftverfejlesztőt, hogy ne büntesse meg szigorúan a tanárt. Az oktatót azzal védték, hogy a szerény oktatási lehetőségek keretei között az iskola képtelen lett volna megvenni a programokat.

Akkor azt írtuk, hogy véget ért az eljárás Alexander Ponosov ellen, nemrég azonban kiderült, hogy erről szó sincs. A helyi bíróság ugyan ejtette a vádat, arra hivatkozva, hogy az ki nem mutatható mértékű kárt okozott csupán a redmondi szoftverfejlesztőnek, a férfi viszont fellebbezett – azért, mert nem mondta ki a bíróság, hogy nem bűnös. Ezt most sem sikerült elérnie, sőt! A tanár nemrég félhavi fizetésének (5000 rubel, körülbelül 37-38 ezer forint) megfelelő büntetéssel sújtották, az ítélet szerint 266 ezer rubelnyi (körülbelül 2 millió forintnyi) kárt okozott a Microsoftnak. Az igazgatói teendőket is ellátó férfi azzal védekezett, hogy nem tudta: a PC-k hamis licencű szoftverekkel kerültek az iskola tulajdonába.

Mégis hogyan kaphatott ekkora visszhangot ez a huszadrangú eset? Úgy, hogy Oroszország WTO-s (World Trade Organization – Világkereskedelmi Szervezet) tagsága a tét – a szervezet amerikai tagja folyamatosan nyomás alatt tartja a szláv államot azért, hogy a szoftverkalózkodás elleni hatékonyabb fellépésre sarkallja. Még olyan kijelentések is elhangzottak, melyek szerint addig nem is kellene felvenni az oroszokat a WTO-ba, amíg be nem záratják az olcsó MP3-at árusító szolgáltatásokat, mint az allofmp3. Hiszen nem jelent nagy nehézséget egy Windows XP beszerzése a moszkvai piacok valamelyikén – 6 dollárnak megfelelő rubelért, azaz durván 1200 forintért juthat hozzá az, aki nem tudja vagy akarja letölteni valamelyik file-megosztó hálózatról.

Visszatérve az uráli tanárhoz: az orosz állami televízió úgy állította be Alexander Ponosovot, mint egy hőst, Dávidot a Góliát elleni harcban – a jogi rendszer és a nemzetközi vállalatok szembeni fellépés nagy alakjának ábrázolták az elmúlt hetekben, hónapokban. A férfi meg is felel ennek az ideának, hiszen az ítélethirdetést követően nem sokkal úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincsen kifizetni a büntetést, és él fellebbezési jogával. Mégpedig azért, mert nem tartja bűnösnek magát.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek