Connect with us

Hirdetés

technokrata

Vadonatúj biztonsági funkciók a Microsoft Office-ban

Dotkom

Vadonatúj biztonsági funkciók a Microsoft Office-ban

2007-es szintre hozza Redmond irodai programcsomagját.

A Microsoft nemrég bejelentette, hogy Office 2003-as irodai szoftvercsomagja megkapja ugyanazokat a biztonsági fejlesztéseket, amiket az Office 2007-be integrált. Az előző generációs program együtteshez kiadandó service pack (ami már a harmadik lesz a sorban) legfőképp a biztonságra való fókuszálás jegyében jön létre, mondta Joshua Edwards, a redmondi vállalat egyik termékmenedzsere. „Megpróbáljuk alkalmazni az Office 2007 létrehozása során megtanultakat, és annyit áthozni belőle az Office 2003-ba, amennyit csak lehet.” – nyilatkozott Edwards.

Egyelőre nem tudni, hogy mikor jelenik meg az SP3, amely, mint a többi javítócsomag, természetesen ingyenesen elérhető lesz az Office 2003-at legálisan tulajdonlók számára. Az sem ismert, hogy pontosan milyen fejlesztések kerülnek bele a service packbe, csupán az vált világossá, hogy a csomag az Office 2007 képességeinek „visszaportolása” lesz. Minden fejlesztést azonban nem fognak átültetni, teljesen érthető módon, hiszen a Microsoft szeretné, ha minél többen vennék meg a programcsomag 2007-es változatát. Edwards homályosan csak annyit közölt, hogy a változtatások java láthatatlan marad a felhasználók előtt – az alkalmazások védettségének növelésére és a file-okkal való támadások elleni fejlesztésekre koncentrálnak.

Az Office 2003 utoljára 2005 szeptemberében kapott javítócsomagot, amely szintén a biztonságosságot hivatott növelni, emellett az alkalmazás stabilitást növelte, és a Microsoft SQL Server 2005 illetve a Microsoft Visual Studio 2005 támogatását hozta el ebbe a környezetbe.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés