Connect with us

Hirdetés

technokrata

Rácsok mögött a blogger

Dotkom

Rácsok mögött a blogger

Online bírálta a rendszert, ezért 4 év börtönt kapott.

Abdel Karim Szulejmán mindössze 22 éves korában került letartóztatásra – az egyiptomi fiatalemberre azért orroltak meg a helyi hatóságok, mert véleményt nyilvánított az iszlám vallásról, és az ország miniszterelnökéről, Hoszni Mubarakról. A november óta előzetes letartóztatásban ülő férfi az első blogger Egyiptomban, akit nézeteinek online közvetítéséért elítélni készül a rendszer. Az amúgy joghallgatóként tanult Szulejmán bűnének azt a nyolc cikket tartják, melyet még 2004 során írt.

A jogvédő csoportok és a hasonló szituációban járó többi blogger aggódva figyelik az eseményeket. Attól tartanak, hogy egy Szulejmán számára kedvezőtlen ítélet precedenst teremthet a gazdag ókori kulturális örökséggel bíró országban, minek következtében az internetes szólásszabadság sérülhet az arab világ egyik legnagyobb lélekszámú államában. A fiatalember védelmében ezért felszólalt már az Amnesty International, és a Reporters Without Borders (Riporterek Határok Nélkül) szervezet is, mely egyenesen az ENSZ-hez fordult azzal a kéréssel, hogy ha elítélik Szulejmánt, akkor a 2009-ben az eredeti tervek szerint Egyiptomban megrendezendő Internet Kormányzati Fórumot máshol tartsák.

Nem újkeletű a jelenség az országban: habár a volt joghallgató az első, akinek bírósági szakaszig jutott az ügye, a helyi hatóságok rendszeresen letartóztatják a rendszert bírálókat, és nem ritkán hetekig vagy hónapokig is fogva tartják őket, mielőtt szabadon bocsátanák a webes naplót írókat.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés