Connect with us

technokrata

Kína cyberháborút robbantott ki

Dotkom

Kína cyberháborút robbantott ki

Elnyúló harcok – az évszázad közepére tervezi megnyerni az információs háborút a távol-keleti ország.

Az Egyesült Államok haditengerészeti parancsnoksága szerint a cybertérben naponta több száz gyanús eseményt követnek figyelemmel és vizsgálnak ki, mely kínai hackerek kezéhez köthető. Elmondásuk szerint ezek a támadások messze nagyobb jelentőségűek minden hasonló, mások által kezdeményezett akciókhoz képest – mind mennyiséget, mind kifinomultságot tekintve. A parancsnokság egyik tisztje szerint a konfliktusok olyan méreteket öltöttek, hogy az már kampányszámba megy, gyakorlatilag egymással háborúznak a cybertérben a két ország katonái. Elmondása szerint a kínai hackerek minden lehetőséget kihasználnak; és habár lehetetlen bebizonyítani, hogy a kínai kormányzat támogatásával történik a dolog, elég nehéz lenne elhinni, hogy nem ez az igazság.

Mit akarnak a támadók? Technológiákat lopni, hírszerzési feladatokat végrehajtani, felmérni az USA védelmi hadműveleteit, illetve úgynevezett alvó programokat ültetni a védelmi minisztérium hálózataiba. Egyik kedvenc próbálkozási módszerűk a jelszóhalászat volt – a phishing támadások során tömegével küldtek a védelmi minisztérium alkalmazottainak becsapós leveleket, melyben ártalmas kódot tartalmazó weblapok URL-jére próbálták meg átirányítani az alkalmazottakat. Szintén előszeretettel alkalmaznak trójai programokat és férgeket figyelemelterelés és hálózat-túlterhelés céljából.

Kína jelenleg olyan pozícióra törekszik, melyben saját erejével biztosíthatja a nemzetközi eseményekbe való beavatkozás szabad jogát, illetve a globális gazdaság befolyásolását, állítják a haditengerészet parancsnokságánál. A jelentés szerint ennek egyik eszköze az információs hadviselés, amit az ország nagyon komolyan vesz. Egy állítólag nemrég napvilágot látott kínai katonai jelentés szerint a rizs hazájában úgy becslik, az évszázad közepére képesek lesznek megnyerni a cybertérben zajló háborút.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek