Connect with us

technokrata

8 Windows-os hiba javítása

Dotkom

8 Windows-os hiba javítása

Kritikus sebezhetőségek szűnnek meg a Windows-ban, Office-ban.

A Microsoft arról számolt be, hogy a kedden kibocsátani tervezett patch-csomag nyolc sebezhetőséget iktat ki, melyek közül legalább három-három érinti a Windows-t és az Office-t. Talán végre-valahára eltűnnek a rendszerből azok a kritikus fontosságúnak minősített Word hibák, amelyekről még tavaly írtunk. Két fontos besorolású hiba is kiiktatásra kerülhet a Visual Studio és az Office program(csomag)okból.

Azt természetesen most sem tudni, hogy pontosan milyen sérülékenységek szűnnek majd meg. Ugyanakkor szintén kedden frissül a vállalat Windows Malicious Software Removal Tool névre keresztelt, ingyenesen használható eszköze, amely a számítógépre települt ártalmas kódok észlelésére és eltávolítására szakosodott.

Természetesen a patch-(ek)ről részletesen be fogunk számolni. A december havi, utolsó pillanatban eggyel bővített, így összesen hét javítást tartalmazó csomagról szóló ismertetőnk itt és itt olvasható.

Microsoft veszélyesség-besorolási lista
Kritikus (critical) – Ezt a minősítést akkor kapja egy sebezhetőség, ha anélkül válik kihasználhatóvá (például egy internetes féreg által), hogy ahhoz szükség lenne felhasználói beavatkozásra. Azaz a monitor előtt ülő bárminemű tevékenysége nélkül is kiszolgáltatottá válhat a számítógép.
Fontos (important) – Hasonló körülmények esetén kapja ezt a besorolást egy szoftverben felfedezett hiba, ami annyival „tud” kevesebbet, hogy nem használható ki automatikusan. Egy ilyen sérülékenység kiaknázásához a támadónak rá kell vennie a felhasználót, hogy kattintson egy linkre, megnyisson egy weboldalat, futtasson egy csatolmányt vagy állományt.
Mérsékelten fontos (moderate) – A fentiekbe nem beletartozó hiba.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek