Connect with us

technokrata

Miért tűnnek el a levelek?

Dotkom

Miért tűnnek el a levelek?

Pórul járt gmailezők.

A Google ingyenesen használható, több GB-nyi tárkapacitást kínáló e-mailszolgáltatása az elmúlt években nagy népszerűséget vívott ki magának. Habár a szövegeket értelmező reklámmotor egyes kulcsszavakra alapozottan reklámokat helyez el a levelekben, a korlátlannak tűnő tárhely sok, ingyenes szolgáltatást kereső internetezőt vett rá a használatára. Néhányan azonban nemrég pórul jártak, ugyanis eltűntek korábbi leveleik.

A múlt év végén derült ki, hogy a Google rendszeréből jónéhány elektronikus levél egyszerűen eltűnt. A Google nyilvánosan bocsánatot kért attól a 60 embertől, akiket érintett az eset, azt azonban nem közölte, hogy mi állhatott az „izolált probléma” hátterében. Külső szemlélő számára semmilyen összefüggés nincsen az érintett felhasználók között; viszont legtöbbjük mindmáig nem kapta vissza a Google adatbázisában tárolt e-mailek elérhetőségét.

Ugyan a Gmail mindmáig béta állapotban van, azaz nem meglepő, hogy előfordulnak ilyen, és ehhez hasonló jelenségek a rendszerben, ám az adatvesztés a szolgáltatással szembeni bizalom megingásához vezethet. Hiszen minek az elméletileg megtölthetetlen postafiók, ha akár több évnyi levelezés is eltűnhet egyik pillanatról a másikra. Azoknak tehát, akik Gmail accounttal rendelkeznek, nem árthat a nagy tárkapacitás ellenére sem igénybe venni a szolgáltatás POP funkcióját, amivel backupot készíthetnek a postafiók tartalmáról.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek