Connect with us

Hirdetés

technokrata

Boldog új évet kívánó féreg

Dotkom

Boldog új évet kívánó féreg

Még szinte el sem kezdődött 2007, és máris támadás fenyeget.

2006 legvégén kezdett terjedni az a digitális kártevő, melyről a Verisign Idefense Labs az elsők között számolt be. A „Happy New Year” tárgyú e-mailben terjedő féreg postcard.zip vagy postcard.exe csatolmányként terjeszti magát – megpróbálván kihasználni az embereket éppen leginkább foglalkoztató témát, az új évi jókívánságokat. Ha sikerrel jár, azaz az internetező futtatja a fertőzött állományt, akkor a kórokozó feltelepül a megtámadott rendszerre, nyitott levelező proxy-k után keres (több mint 160 e-mailszervert ismer), majd spammelésbe kezd, hogy más számítógépekre is bejuthasson.

Az IT-biztonsággal foglalkozó szakértők szerint habár a féreg nagyban hasonlít a Warezov trójai programra, ami a múlt hónapban garázdálkodott az Interneten, ez egy új variáns. És pont az imént említett okokból kifolyólag lehet veszélyes: az emberek figyelme az új év elején másfele jár, óhatatlanul is megnyithatják a fertőző csatolmányt. Hasonlóan veszélyes időszak volt a karácsony körüli (előtti) időszak is, amikor az online vásárlók pénzére utaztak az online támadók – ám a november végi, december eleji/közepi napokon az emberek éberebbek ebből a szempontból.

A jelenség minden bizonnyal most sem egyetlen digitális kártevő képében jelentkezik, így érdemes a szakértők tanácsára hallgatni: még az ismerőseinktől érkezőnek tűnő újévi üdvözlő e-mailekkel is bánjunk óvatosan, ha azok csatolmányt tartalmaznak!



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés