Connect with us

technokrata

Vizsgálat a Siemens-nél

Dotkom

Vizsgálat a Siemens-nél

A Nokia Siemens Networks várhatóan 2007 első negyedében kezdi meg működését.

A Nokia és a Siemens 2006. június 19-én számolt be a Nokia Networks üzletágának és a Siemens mobil és vezetékes hálózatokkal foglalkozó részlegének összeolvadását célzó terveiről. A létrejövő új vállalatot a tervek szerint Nokia Siemens Networks-nek fogják nevezni. A 2005-ös naptári évben 15,8 milliárd eurós pro forma bevételt hozó új cég egyedülálló helyzetéből adódóan a konvergáló távközlési piacra szánt termékek és szolgáltatások átfogó kínálatával vonzó lehetőségeket kínál ügyfeleinek.

A Nokia és a Siemens eredeti tervei szerint az új vállalat 2007 januárjától fog működni, azonban a két cég bejelentette, hogy a Nokia Siemens Networks létrehozására tervezett fúziót 2007 első negyedében zárják le. Az eredeti megállapodást a Siemens-nél folyó vizsgálatok fényében, melyek az új vállalkozásba bevinni szándékozott (carrier profilú) részleget is érintik, a Nokia és a Siemens ezzel most olybá módosítja, hogy időt adjanak a Siemens-nek egy „compliance review” (azaz körülbelül az előírásoknak/szabályoknak való megfelelés vizsgálata) lefolytatására a tranzakció lezárása előtt. Ebben a Nokia is aktív részt kíván venni. A vizsgálatot a 2007 első negyedében kívánják lefolytatni, és ennek eredményétől illetve a levont következetésektől függ majd a fúziós tranzakció lezárása (a closing).

A felek abban is megállapodtak, hogy a vizsgálat eredményét felhasználják egy compliance program kidolgozására, melyet a leendő vegyes vállalatnál végre kell majd hajtani. A fúziót egyébként az USA és az EU trösztellenes hatóságai már jóváhagyták, miként az új vállalat globális működésmódját és szerkezeti felépítését is meghatározták a felek.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek