Connect with us

Hirdetés

technokrata

A FreeSoft eladta a Big Fish-t

Dotkom

A FreeSoft eladta a Big Fish-t

A nagy hal integrációja sikeresen befejeződött.

A FreeSoft 2005-ben heves tevékenységi kör és termékportfolió szélesítésbe kezdett különböző akvizíciókkal: a vállalat 2005 januárjában szerezte meg a webfejlesztéssel foglalkozó Big Fish Internettechnológiai Kft. 100 százalékos tulajdonrészét, majd nagyjából ezzel egy időben szerződést írt alá a mobil technológiákra épülő üzleti alkalmazásokat fejlesztő Mooltech Informatikai Szolgáltató Kft. üzletrészeinek megvásárlásáról is, rá két hónapra pedig az Axis Kft. üzletrészének 100%-át is megszerezték.

Az idei év vége azonban karcsúsító folyamatokat eredményezett: a cég szerződést írt alá a Big Fish 36 millió forintért történő eladásáról. A vállalati közlemény szerint már be is fejeződött a FreeSoft számára fontos alkalmazottainak, tudásának és tevékenységének beintegrálódása az anyavállalati szervezetbe.

Mint ismeretes, a FreeSoft Nyrt. lett az év vállalata 2006-ban a középvállalati kategóriában a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (MKME) választásán. A kockázati tőke iparág elismerését kifejező díj odaítélésekor nemcsak a vállalkozói szellem, az értékteremtésre való törekvés, a hosszú távú, üzleti szemlélet és a sikerre való alkalmasság meglétét vizsgálják a vállalat irányításában és működésében, hanem többek között a menedzsment vezéralakjainak vállalatvezetési, stratégiai és menedzsment képességeit is. Fontos szempont az üzleti stratégia minősége, az annak megfelelő vállalatirányítási rendszer és szervezeti felépítés, a növekedési lehetőségek felismerése és kihasználása, illetve a kockázati tőkével való tényleges, vagy potenciális kapcsolat értékelése is.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés