Connect with us

Hirdetés

technokrata

Digitális szakadék: minden második embert nem érdekli a PC

Dotkom

Digitális szakadék: minden második embert nem érdekli a PC

A számítógép jelentősen megkönnyíti az emberek életét – ám minden második honfitársunknak nincs szüksége PC-re, és nem is érdekli a számítógép.

A Magyar Infokommunikációs Jelentés lakossági felmérésében a BellResearch kutatói a hazai PC-használati szokások mellett a számítástechnikával összefüggő ismeretszintet és felkészültséget, valamint a számítógéptől visszatartó okokat is részleteiben elemezték. Ezt mi összevetettük a tavalyi, és a 2004-es számokkal és százalékokkal, hogy megtudjuk: csökkent a digitális szakadék? Mint kiderült: az elmúlt egy évben a PC-használati arány nem nőtt számottevően. A többség elismeri ugyan az előnyeit, de minden második honfitársunknak nincs szüksége PC-re, és nem is érdekli a számítógép.

Az informatikai tájékozottság első „lépcsőfokát” a terület alapfogalmainak ismerete jelenti. A legalább 15 éves lakosságot reprezentáló idei kutatás eredményei szerint a vizsgált alapfogalmak közül az Internet a legismertebb: az érintett, 8,5 millió fős sokaság túlnyomó többsége, 88 százaléka tud már róla, háromnegyedük a pontos jelentéssel is tisztában van. A kutatássorozat egy évvel korábbi adataival összevetve látható, hogy a mutató egy év alatt gyakorlatilag nem változott, kicsivel több mint egymillióan még mindig nem hallottak a világhálóról. A viszonylag ismertebb fogalmak közé tartozik még az e-mail, a vírus és a szoftver is, ezekkel a kifejezésekkel a válaszadók 60-75 százaléka találkozott már, míg például a spamről csupán 28 százalékuk hallott már valahol. A 2005-ben mért adatok szerint az elmúlt egy évben számottevően nem változott a digitális tudásunk.


A digitális szakadék fogalom használata leggyakrabban a modern információs és kommunikációs eszközök (mint például telefon, számítógép, Internet, mobil, stb.) hozzáférési és használati különbségeit írja le. Ki, hol, milyen gyakorisággal fér hozzá, illetve használja ezeket az eszközöket? Leegyszerűsítve: ki, milyen gyorsan és mértékben tud jártasságot szerezni a digitális írástudásban, azaz ki, milyen gyorsan és mértékben tud az információs társadalom tagjává válni?



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
owlet care babafigyelő

Smart home

OWLET CARE a magyarországi piacon!

2024. február 26. hétfő
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés