Connect with us

technokrata

Az első karácsonyi spam

Dotkom

Az első karácsonyi spam

Ünnepi hangulat uralkodott el szerkesztőségünkben, amikor ma délelőtt 10 óra 10 perckor beesett postafiókunkba az első karácsonyi spam.

A nem kívánt elektronikus levelekkel már hosszú évek óta kénytelen együtt élni minden internetező; köszönhetően azon kisebbségnek, akik néha rákattintanak egy-egy digitális ajánlatra. Pedig a veszély nagy, és az még csak a kisebb probléma, hogy a meghirdetett termék, szolgáltatás nem az elvárt minőséget hozza (például az eredetinek hirdetett óráról kiderül, hogy replika). Gyógyszerek esetén pedig akár komoly szövődménnyel is járhat az egészségügyi szervek engedélye nélkül forgalmazott szerek beszedése.

Napjainkra azonban a spamek jelentős része digitális kártevőt is hordoz magában. Trójai falovat, hátsó kaput (backdoor) telepíthet a PC-re, minek következtében a számítógép úgynevezett botnetekbe szerveződhet – a felhasználó tudtán kívül, zombiként teljesíti a támadó parancsait. Ezen utasítások igen változatosak lehetnek, kezdve a túlterheléses támadástól, a spamküldésen keresztül, az újabb komputerek beszervezéséig. És akkor még nem is említettük azokat a spyware, rootkit programokat, amik a rendszerben megbújva adataink megszerzésén munkálkodhatnak. Jelszavak, belépési azonosítók, hitelkártya- és bankszámla adatok – ezeket mind „lenyúlhatják” a digitális kártevők.

A spam ellen tehát védekezni kell; azonban a spamszűrők sosem kínálhatnak tökéletes megoldást. Az egyik hatékony fegyver az e-mailhitelesítés lehet – amint arról nemrég beszámoltunk, a Microsoft a minap tette szabadon hozzáférhetővé eddig jogvédett termékét. Leggyorsabban azonban úgy szüntethetnénk meg a spamözönt, ha nem kattintanánk az ilyen levelekben megadott linkekre – ez sajnos utópisztikus gondolat marad, hiszen nagyon sokan még csak fel sem ismerik, hogy éppen egy kéretlen elektronikus levelet olvasgatnak.

Addig is inkább karácsonyi hangulatba ringatjuk magunkat, melyet tetéz az az időjárásjelentés is, ami szerint péntek-szombat körül már hóesés is várható az országban.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Technokrata a Face-en

Tesztek