Connect with us

Hirdetés

technokrata

Magyarország infokommunikációs ágazata átlagon felüli

Dotkom

Magyarország infokommunikációs ágazata átlagon felüli

Véget ért a GKM által szervezett OECD-hét Budapesten.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet 30 országának infokommunikációval foglalkozó 140 kormányzati és üzleti szakértője képviselte a tagállamokat 2006. október 2-5. között a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által szervezett „OECD-héten”, Budapesten.

Magyarországon mutatta be az OECD a világsajtónak a tagországok IKT-szektorát kétévente elemző IT Outlook 2006 című OECD-kiadványt is, valamint a szakértők a négynapos rendezvényen áttekintették az újgenerációs hálózatokban rejlő fejlődési lehetőségeket is.

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kiemelt figyelmet szentel a világgazdaság fejlődését meghatározó elektronikus gazdaságnak. Ezért az infokommunikációs szektor alakulását folyamatosan nyomon követi, rendszeresen átvilágítja a tagországok IKT-szektorát, szakmapolitikai állásfoglalásokat és ajánlásokat fogalmaz meg. Világszinten ismert és elismert statisztikáit és elemzéseit kétévente tárja a nyilvánosság elé, Párizsban. Ezúttal azonban az IT Outlook 2006. október 4-én Magyarországon, Budapesten került bemutatásra.

Az IT Outlook 2006 tanúsága szerint Magyarország infokommunikációs ágazatának eredményei az elmúlt időszakban a szektor számos területén meghaladták az OECD-tagállamok átlagát. A jövő nagy kérdése azonban, hogy Magyarország tudásbázisára építve meg tud-e felelni szolgáltatások tekintetében is az újabb kihívásoknak, azaz az IKT-eszközök exportján túl miként válik dominánssá a magas hozzáadott értékű, nemzetközi szinten is versenyképes szolgáltatások nyújtása a magyar gazdaságban.

A rendezvénysorozaton a szakértők fórumon vitatták meg az újgenerációs hálózatokban rejlő fejlődési lehetőségeket, amelyek jelentős technológiai kihívást is jelentenek. Legalább ilyen fontos kérdés azonban, hogy e hálózatok mennyiben különböznek az Internettől, és hogy a szabályozás hogyan alkalmazkodjék az új technológiai környezethez.



Szólj hozzá!

További Dotkom

Hirdetés

Népszerű

Hirdetés

Technokrata a Facebookon

Hirdetés

IoT-Magazin.hu

Hirdetés

Kütyük

LG

Smart home

Így képzelik el a magyarok az álomotthonukat

2024. március 20. szerda

Office

Foglalj helyet, hogy helyet foglalhass!

2024. március 13. szerda

Smart home

Okoskészülék vagy hagyományos háztartási gép?

2024. február 28. szerda
Hirdetés

Dotkom

Műszaki-Magazin.hu

Hirdetés